Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 44. (Budapest, 1968)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Szodoray Lajos: Paracelsus mai szemmel

Naturalis história című könyvében, majd később Dioskorides írásaiban említés történik állati eredetű gyógyszerekről, amelyek némelyike később a népi gyógyításba is átment. Paracelsus műveiben a fenti szerző mintegy 70 ilyen eredetű gyógyszert talált. Ezek között van Paracelsusnak a pestisről írt munkája is, amely 1570-ban jelent meg Strassburgban, és amelyet a sterzingeni Városi Hatóság részére készített, ahol szintén járvány pusztított. Paracelsus azt javasolta, hogy külföldi tapasztalatok nyomán a pestises betegre száraz béka porát kell ráhelyezni, és ezzel a szerrel a pestis mérgét a szervezetből el lehet távolítani. Azonban e nyilvánvalóan hagyományokon alapuló és hatástalan eljárás mellett Paracelsus könyvében még részletes betegségleírás is található a pestisről, amelyhez prophylacticus rendszabályokat, izzasztókúrákat, alkohol és ecetes fokhagyma fogyasztását ajánlja. Ezenkívül a bőrön áttört búbok rézszulfáttal történő helyi kezelése is szerepelt. Tehát Paracelsus nem tekinthette egyedüli hatásos eljárásnak a békapor alkalmazását, és emellett olyan eljárást javasolt, amelyek részben megállhatják az idők bírálatát. Ezt azonban a Medizinische Welt cikkének szerzője nem említi. Rendkívül értékesek Paracelsus életművében a syphilis hatásos kezelésére vonatkozó tapasztalatai, írásai és küzdelme az antimercurialistákkal. Bátran vitába szállt az Ulrich van Hutten „De Morbo Gallico" című könyvében is ajánlott guajakfa-kúra hatásával, és helyesen állást foglalt a syphilis higanykezelése mellett. Ezen állásfoglalását nem sikerült érvényesítenie azonnal, s a harc a mercurialisták és antimercurialisták között még hosszú időn át folytatódott, nyomait még a XIX. században is megtalálhatjuk. Paracelsus halála után néhány évvel a heidelbergi Erasmus heidelbergi statútumában még élesen támadja Paracelsust éppen mercurialista álláspontja miatt. Az antimercurialisták egyik érve az volt, hogy gyakran a higanykezelés súlyos betegségeket vált ki. Ezt Paracelsus is jól tudta, és néhány írásában erről be is számolt, figyelmeztetett a higanykezelés megfelelő adagban való alkalmazására. Inkább kis adagok alkalmazását javasolta. A syphilis kezelésére vonatkozó írásait a lipcsei egyetem tiltó határozata miatt nem tudta kinyomtattatni, és így nem kerülhetett a széles orvosi társadalom elé. A korhoz képest nagy előrehaladást jelentett Paracelsusnak az az állásfoglalása, melyben a medicina egységét hangoztatva szükségesnek tartotta az orvosok sebészi kiképzését is. Többször rámutatott arra, hogy a belgyógyászat és a sebészet kölcsönösen kiegészítik egymást, és a jó gyakorló orvosnak mindkét orvosi ágat jól kell ismernie. Az akkor hivatalosan elismert doctor medicináé-k rangjukon alulinak találták a sebekkel való foglalkozást. Ezért Paracelsus többször szemrehányó megjegyzéseket tett, és maga még baseli tartózkodása előtt, Strassburgban, ahol sebésziskola működött 1526-ban, tanulmányokat végzett a sebészet elsajátítására. 1536-ban pedig Ulmban megjelent „Grosse Wundartzney" című, nagy érdeklődést keltett munkája, amelyben általában a sebek, égések, csonttörések korszerű kezeléséről értekezik, és hangsúlyozza a sebek tisztántartásának, illetve megtisztításának fontosságát, a korszerű externák alkalmazását. A régi spagyricus szerek helyett hatásos hámosító és desinficiáló hatású tincturákat említ. Széles körű sebészeti tapasztalatát a holland és skandináv hadjáratokban szerezte, amelyekben mint katonaorvos vett részt. E könyvnek szerzőjeként magát io6