Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - D. Tutzke: Semmelweis tanának hatása a közegészségügyre

delmi mozgalomba helyezték reménységüket, amelyet a nőorvosok részéről is úgy tekintettek, mint a gyermekágyi láz elleni küzdelem hatalmas tényezőjét [5]. Ezért az anyavédelmi mozgalom a negyedik ismérv, amit itt ki kell domborítanom. Az anyavédelem sokoldalú célkitűzései közül bennünket ebben az összefüggésben lényegileg azok a társadalomhigiéniai követelések érdekelhetnek, amelyek a segítségre szoruló terhes és gyermekágyas nők gondozására és ennek részleges megvalósítására irányultak, kb. az első világháború kitöréséig terjedő időszakban. Bluhm Ágnes 1912-ben ezeket a követelményeket a következőkben foglalta össze: 1. A szülés előtti 4—6 hetes munkaszünet az így kieső kereset teljes pótlásával. 2. A terhességi panaszok szabad kezelése és ha munkaképtelenség következik be a törvényben megállapított kíméleti időszak előtt, a táppénzzel egyenértékű kártalanítás. 3, Aszeptikus szülés, szabad szülési segítség szülésznők vagy orvos révén. 4. A szülés után legkevesebb hathetes munkaszünet az így kieső kereset teljes pótlásával. -5. Szükség esetén gyermekágyi, házi ápolás vagy otthonba történő felvétel [2]. A házi szülészet elmaradottsága a maga sokszor elégtelen lehetőségeivel, a kifogástalan szülészi és gyermekágyi higiénia biztosítására mindenekelőtt a nőorvosokat tette egyre erősebb szószólóivá az ún. gyermekágyas otthonokban történő intézeti szülésnek. Ennek az eszmének úttörője és fáradhatatlan harcosa Brennecke János Benjamin magdeburgi nőorvos volt [3]. Eszméjét az anyavédelem keretében alapítványok, egyletek és egyes gyártulajdonosok révén valósították meg. Ezek gyermekágyas nőotthonokat létesítettek jobbadán férjes anyák, részben azonban házasságon kívül szülő anyák részére is. Ugyanezek az intézmények házi szülések esetére hetes ápolónőket adtak ingyen, kölcsönöztek a gyermekágyasok részére „vándorkosarakat", amelyekben megvoltak a szükséges szülészeti kellékek, és szükség esetén ellátták a gyermekágyas anyákat étellel is [1]. Természetesen a rászoruló gyermekágyas nők számához képest ezek a sikerek csak csöppek voltak a tengerben. Azt, hogy még 1910 körül mennyire rosszak voltak a társadalmi viszonyok Németországban, láthatjuk Grünbaum közléséből, mely szerint egyedül Poroszországban évenként több mint 80 000 nő nem vett igénybe szülésznői segítséget a szülésénél [5], Ezért a modern