Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Erich Podach: Semmelweis tudománytörténeti helye

használatra. Az utolsó következmény, amit Semmelweis ezekből „levont", az I« sz. Szülészeti Klinikába a boncteremből áthurcolt apró hullarészecskék szerepe volt. Ezért az 1847. május végén bevezetett óvintézkedés legelőször a hullamérgezés ellen irányult. De már 1847 vége előtt felismerte Semmelweis, hogy a gyermekágyi lázat előidézheti minden, akár hullákból, akár betegektől eredő „rothadó állati szerves anyag", amely szennyezett kéz, műszerek, szivacsok stb. közvetítésével a szülőnők vagy a gyermekágyban fekvők sebeibe jut. Ennek ellenére még évtizedekkel később is az állítólag „egyoldalú", hullaméregre vonatkozó felfedezést vitatták, és az orvosi lexikoníróként ismert Hirsch Ágost 1883-ban azt állította, hogy ő volt az, aki a hullaméreggel kapcsolatos egyoldalú felfogást kiterjesztette úgy, hogy — mint írja — „még ma is kijut nekem abból a tiszteletből, hogy Semmelweis mellett mint a gyermekágyi láz felfedezéséről szóló racionális tan megalapozójának neveznek". A szülészeti aszepszis nagy előmozdítója, Hegar Alfréd, akinek az első Semmelweis-életrajzot is köszönhetjük, megállapította vele kapcsolatban: „Lehetetlen, hogy Hirsch olvasta Semmelweis müvét". Az volt a baj, hogy Semmelweist nem olvasták. Még 20 évvel ezelőtt is találtam a párizsi Orvostudományi Akadémián felvágatlanul, illetőleg akárcsak a belelapozás nyoma nélkül olyan műveket, amelyeket Semmelweis megküldött ennek a tudományos testületnek. Léteznek ma orvostörténészek, még hozzá Sigerist színvonalán is, akik oly módon nyilatkoznak Semmelweisről, különösen pedig Semmelweisről és az ő állítólagos bostoni előfutárjárói, Holmes Oliver Wendellröl, hogy Hegar mondását rájuk akár kettőzötten lehet alkalmazni: lehetetlen, hogy olvasták Semmelweist és Holmest. Pedig csak kézbe kell vennünk Semmelweis vaskos értekezését és el kell olvasnunk a mottóját: „A gyermekágyi láz néven ismert betegség kontagiózus, amennyiben gyakran orvosok, ápolónők viszik át egyik személyről a másikra". Az 1843-ból való tanulmány domborítja ki ezt a tételt, amely azonban nem tartalmaz felfedezést, hanem a hosszú évtizedeken át képviselt, hamis kontagionista nézet ismétlését. Ezenfelül Semmelweis annak feltételezését, hogy az átvitel ruházat által