Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Erich Podach: Semmelweis tudománytörténeti helye

Sévigné a leveleiben, mint az udvari társaság orvosát. Ő volt az, akit a Párizsi Parlament elnöke, s ezzel egy személyben az Hôtel Dieu legfőbb elöljárója, Ganillaume de Lamoignon 1664-ben azzal bízott meg, hogy az Hôtel Dieuben pusztító gyermekágyi láz okát kivizsgálja. Ennek során Vezou megállapította, hogy a kórházi láz és a gyermekágyi láz a boncasztalon ugyanannak a betegségnek a jellegét mutatja: diffúz gennyesedések a nőknél éppúgy, mint a férfiaknál. Persze, az akkori technikai és fogalmi eszközök birtokában Vezou nem tudott meggyőző érveket felsorakoztatni ama nézete mellett, hogy a két betegség azonos. De mint azt a Mainzi Akadémia 1950-i évkönyvében nyomtatásban megjelent akadémiai közleményemben megmondtam, ebben az esetben a látszat nem csalt. Vezou helyesen látott és kétszáz évvel Semmelweis előtt arra az útra lépett, amely a gyermekágyi láz tisztázásában egyedül volt célra vezető: a kórbonctanira. Ennyiben bizonyos értelemben előfutára Semmelweisnek, akitől utóbbi egészen biztosan szeretett volna közelebbit tudni és szerette volna őt támogatóként felhozni. Vezou munkája természetesen hiábavaló volt, mert amit helyesen meglátott, elmerült a ragályos betegségekre vonatkozó korbeli hamis elképzelések tömkelegében. Akadémiai közleményemet ideiglenesnek szántam és kutatásaimat a számításba jövő párizsi levéltárakban tovább folytattam. Az eredmény az volt, hogy az Archives de France-ban életrajzi adatokra bukkantam Vezouval kapcsolatban. Teljes neve Edmondus Vezou volt, foglalkozása médecin au quartier, 1669 óta fiának, Franciscus Vezounák volt utódlási joga utána, aki ugyanúgy, mint ő, a párizsi fakultás Doctor Regiusa és medicus regius volt. A mi Vezounk az akkori Holland Követség közelében levő pompás házban lakott, az akkor még nagyon előkelő Marais negyedben, ahol 1689. február 12-én meghalt. Semmelweis fő műve nem tartalmazza felfedezése keletkezésének összefoglaló leírását, hanem többé-kevésbé rendszeres formában megadja a tanítása helyessége s annak gyakorlati következményei mellett szóló érveket. Ám munkásságának elemzésével megállapítható, hogy egész sorát tette az olyan felfedezéseknek, amelyek a boncteremből indultak ki 1947-ben megjelent kis Semmelweis-könyvemben összeállítottam az ő saját leleteit és következtetéseit saját