Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Gyalai Mihály: Adatok a Margitsziget gyógyfürdő-történetéhez

ruár 1-én meghalt. [21J Másodszor Hermina Anhalt-Bernburgschaumburgi hercegnővel kötött házasságot, aki 1817. szeptember 14-én hunyt el. A tőle született ikrek egyike volt István főherceg, a későbbi nádor. Mindkét asszony szerette a szigetet. A nádor harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi hercegnő azonban nem érezte itt jól magát, mire a nádor is áttette pihenőhelyét felesége németországi birtokaira. Ebből az utolsó házasságból származott három utód egyike volt a későbbi József főherceg. József nádor elhatározásából megindult a sziget nagyszabású parkírozása. Főkertésze Tószt József volt. A szigetet az akkori ízlés modorában ültették be, A munkálatok lázasan folytak egészen 1838-ig. Ennek az esztendőnek a tavasz előtti hetében pusztította el Pestet a gyilkos árvíz, A csepeli sziget északi csúcsán megrekedt zajlás jeges áradata nemcsak a magyarság fejlődésnek indult központi városát, de a szigetet is megtépázta. A víz elvonulása után Veszelovszki segédkertész az apácák egykori templomának szószéke alatt süppedést észlelt. Lenyúlt a felcsillanó aranyak után, de keze váratlanul egy márványlap alá szorult. Rémült kiáltozására a közelben dolgozó kerti munkások mind összefutottak. Amíg egyesek a halálra rémült ember karját kiszabadították, többen a nyílás kőlapjait feszítették ki. Ekkor egy sírbolt tárolt eléjük, amit szaporán megdézsmáltak. Az odaérkező Tosztnak végülis egy koronát, gyűrűt, pénzérméket, némi aranyfoszlányokat és egy pár gyöngyszemet sikerült megmentenie. A főkertész a gyöngyökkel azonnal a citadellába sietett fel Dorottya főhercegasszonyhoz. A többi lelet megmaradt része a Nemzeti Múzeumba került. Az esemény kapcsán legendák kaptak szárnyra. Mesés kincsekről regéltek; a talált tárgyak azonban nagyon sovány leletszámba mentek. A koporsó, amelyből a holmik előkerültek, sem a Margité volt, mert annak egyre fogyatkozó tetemét az apácák végig magukkal cipelték, míg végül az állítólagos pozsonyi relikviának is nyoma veszett. Ilyen esetekben pedig a papság — a későbbi szerencsés eshetőségek (csodák) reményében — nem foglal egyértelmű állást. A talált tárgyak V. Istvántól sem maradhattak, mert őt meg — amint azt is tudjuk — vörösmárvány koporsóban az evangéliumi oldalra temették. Mindez feltehetőleg Sabináé lehetett. Az árvizet követően tűntek elő a mederből az érseki várerősség alapfalai.