Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 43. (Budapest, 1967)

Tanulmányok — Közlemények - Bálint Sándor: Maróthy István orvos, Vörösmarty diákkori barátja

MARÓTHY ISTVÁN ORVOS, VÖRÖSMARTY DIÁKKORI BARÁTJA írta: BÁLINT SÁNDOR (Szeged) ITanulótársai közt nem volt senki, ki írogatott volna — •*• mondja klasszikussá vált életrajzi munkájában Gyulai Pál Vörösmarty pesti diákéveiről — vagy akitől némi szellemi hatást vehet vala. Csak egy Maróthy nevű orvosnövendék volt reá hatással, ki keleti nyelveket tanult, és keletre készült a magyarok őshazája fölkeresésére, 1S24-ben el is indult, azonban Törökországnál nem ment tovább. Konstantinápolyban mint orvos telepedett le. Vörösmarty maga is foglalkozott ezzel az eszmével, és sokáig sajnálta, hogy nem vándorolhatott ki barátjával." Tóth Dezső írja új Vörösmarty-életrajzában, hogy a Zalán futása megjelenésének idején döbben rá a költő a maga társadalmi helyzetére: „meglett korú vagyok — írja — és semmi kilátásom.". Stettner Györgyhöz írt 1825. augusztus 27-én és szeptember 28-án kelt leveleiben így vall magáról: „Hajh, csak tizenhat esztendős koromtól fogva nevelhettem volna mostani ésszel magamat: Maróthy most nem menne maga, s én nem tépelődnék gyávaságomon." A másikban: „Mily boldog Maróthy, miért nem tanultam az ő mesterségét, nyelvét. Elmennék a Jegekhez, hogy fagyasszanak meg. El Kaukázushoz, hogy temessen el, itt elholt testemnek fájni fog a föld is." Az a gyanúnk, hogy Maróthy valamiképpen ihlette a Zalán futása megírásában. Az irodalomtörténeti kutatás lényegében máig sem tud többet Maróthy Istvánról (1799—1846), mint amit Gyulai Pál, majd nyomában Tóth Dezső odavetőleg megállapított, elmondott. Célunk az, hogy megidézzük őt, a magyar kelet-kutatásnak szinte teljesen elfeledett munkását, Vörösmarty legkedvesebb ifjúkori barátját, Szeged fiát, akire orvostörténetünk is büszkén tarthat számot. 8 Orvostörténeti Könyvtár közi. 113