Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)
Bencze József: Adatok a magyar népi empirikus állatgyógyászathoz
sek, a kézművesek, de a középnemesség is rokonszenvesnek találta. A nép boldog volt, hogy most már saját nyelvét is hallhatta és gyérszámú iskoláiban magyarul tanítottak. (A XVI. század második felében hazánkban összesen 100 iskola volt, és ennek 3 /d része protestáns.) Az első magyar nyelven nyomtató nyomda Nádasdy Tamás sárvári birtokán volt. Majd hamarosan Huszár Pál Debrecenben, és Heltai kolozsvári nyomdája létesült. Egy-két vándornyomda is akadt, köztük Bornemissza Péteré. De nemcsak a protestánsok tájékozódtak a humanizmus irányába, hanem akadt néhány katolikus főpap is, így többek között Oláh Miklós, Verancsics Antal, mindenek előtt a tudós Dudith András. A földbirtokosok hozzáláttak a háborús konjunktúra kihasználásához. A kültelkes gazdálkodás helyett kezdtek áttérni a belteljesmajori gazdálkodásra, hogy minél több terményt tudjanak piacra vinni. Ezzel párhuzamosan fokozták a szegény nép robotterheit, a jobbágyság még jobban elszegényedett és nyíltan hirdették az „örökös jobbágyság" elveit. A majori gazdálkodás magával hozta a kapitalizmus csíráit, egyre jobban kezdték bérmunkára kényszeríteni a nőket és gyermekeket, mert fokozni kellett a termelést a bécsi export érdekében, de saját zsebük hasznára. A „szabad jobbágy"-szerű kisparasztok is igyekeztek többet termelni, mert látták, hogy csak így tudnak boldogulni. A városok és mezővárosok ipara a külföldhöz képest nagyon lassan ugyan, mégis csekély fejlődésnek indult, a céhek kezdtek megerősödni. Bécs mindent megtett, hogy Erdélyt is leigázza, ennek következtében indult meg Bocskay szabadságharca. Időközben azonban a hazai reformáció külföldi, főleg német és svájci befolyás alá került, s egyre inkább elszakadt a szegény néptől, a feudalizmus irányába. Abban a pillanatban, mikor ez a folyamat megkezdődött a reformáció nagyjából elvesztette az egyszerű nép között a korábbi forradalmi jellegét. A jobbágyság egyre szegényebb lett. Az örökös „úrdolga" felemésztette minden erejét. Általánosságban az év 100—200 napját a földesúrnak voltak kénytelenek dolgozni.
