Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 42. (Budapest, 1967)

Sournia, J. C.: Pierre Franco és a reneszánszkori francia sebészet

hogy Franco Párénál bátrabb, aktívabb sebésznek mutatkozik, annál a Párénál, aki még a kenőcsöket és a tapaszokat halmozta. Ha a sebészet történetéről áttérünk az általános orvostudomány síkjára, hangoztatnunk kell azt a tényt, hogy 1550-os első kiadásától kezdve Franco franciául írt. írhatott volna németül, hiszen berni szolgálatban állt ; de Franco, aki Franciaország és Lausanne között osztotta meg éveit, bizonyára rosszul beszélt németül. írhatott volna provençal nyelven, ez volt az anyanyelve. Franciaország nyelvi egysége a XVI. században nem volt olyan, mint most, de provencalul sohasem írtak igazi tudományos művet. Mindenekelőtt azonban latinul írhatott volna; sőt, latinul kellett volna írnia, hogy megfeleljen a több mint 1000 éves orvosi hagyománynak. Igaz, a XVI. század eleje óta az ember láthatott egyszerre csak franciául írt orvosi könyveket kikerülni a nyomdászoknak, ennek az új mesterségnek a sajtói alól, noha addig mindig latinul írták azokat. Ám ezekben az esetekben mindig népszerűsítő könyvekről volt szó, amelyeket a nagyközönség számára írtak. Majdnem valamennyi a „pestis" általános kifejezésével leírt járványos betegségek megelőzéséről és kezeléséről szólt. Amikor 1545-ben Ambroise Paré franciául adta ki „a kampós íjpuskával ejtett sebek kezelési módszerét", tehát szakemberek számára írt szakkönyvét, ez az előjogaikra, hagyományaikra, latin szaknyelvükre büszke hivatásos orvosok szemében botrányszámba ment. Franco 11 évvel később nem habozott művének első kiadását ugyancsak franciául megírni; ehhez nem kis bátorság kellett, mert Párét a Kar hevesen megtámadta. A francia nyelv használata ilyenféle emberek részéről, akiknek az értelmi színvonala eszünkbe juttatja, hogy másokhoz hasonlóan megtanulhatták volna a latint, ha akarták volna, a francia nyelv használatát náluk ha lázadásnak nem is, de legalább tüntetésnek kell tekintenünk. A latinnak ezt a visszautasítását azoknak a nagy felszabadító mozgalmaknak a keretébe is kell helyeznünk, mint amilyenek a reneszánsz és a reformáció voltak. Nem véletlen, hogy az a három férfi, aki ebben a korban az orvostudományban legtöbbet tett a francia nyelv elterjedéséért, Laurent Joubert, a montpellieri kar dékánja az orvostudomány terén, Paré és Franco a sebészet terén,