Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)
Büky Béla: A Calepinus-szótár magyar orvosi szókincse (1585, 1607)
A módszer kérdéséhez kapcsolható a következő kétely: Érdemes volt-e mindkét említett forrásunkat feldolgozni? Szükség volt-e a kéziratos szóbejegyzések adataira? — Véleményünk szerint ez az utóbbi forrásanyag, amely a forrás végén levő kéziratos jegyzés tanúsága szerint 1607 előtt, abban a tudományos elmélyülést meglehetősen megnehezítő, zavaros időben készült „amikor a hajdúk Kassa megtámadásáról tárgyaltak", nyelvészeti szempontból sok olyan adatot tartalmaz, amiért azt kell mondanunk: megérte a feldolgozás fáradsága. Ezzel szemben a kéziratos forrásból származó anyag orvostörténetileg kevesebb érdekességet tartalmaz, de még így is, e kisebb mérvű érdekesség sem jelenti azt, hogy itt-ott ne találjunk az adatok között más forrásból ki nem derülő újdonságokat, kuriozitásokat. Ilyesmi sajnos éppen az elsőnek közölt szókincsrész, az anatómiai vonatkozású szókincs anyagában a legkevesebb. Ám ha pusztán a nyelvészeti vonatkozást nézzük is, ez sem teljesen érdektelen az orvostörténész számára, hiszen ez vetít fényt arra, hogy milyen (hangalaki, morfológiai, esetleg orto gráfiai) változatokon, milyen később elfelejtett próbálkozásokon keresztül fejlődött a magyar orvosi szókincs oda, ahol manapság tart. Mindkét forrás feldolgozását tehát, mint az orvosi szókincs két egymásra épülő fejlődési fokát bemutató metszetet, hasznosnak tartottuk. Egy másik kétely súlyosabb az imént említettnél: érdemes volt-e a XVI. századi orvosi szókincs felderítését egy általános szótárból kicédulázott szóanyag feldolgozásával kezdeni, hiszen ez a szóanyag esetleg a korabeli laikusok orvosi vonatkozású szavait, kifejezéseit tartalmazza, nem pedig a korabeli szakemberét? Calepinus szókincsének feldolgozása, véleményünk szerint, nem egyértelmű azzal, mintha manapság az Értelmező Szótár anyagából gyűjtenénk össze az orvosi vonatkozásokat, mert a XVI. században a szótárírás viszonylag fejlettebb szinten állott, mint az egyes szaktudományok, a szótárírók gondosan összegyűjtötték és közös nevezőre hozták a korabeli szakkifejezések anyagát, míg a szakírók szövegeiben ugyanezek a kifejezések sokszor heterogén alakban és következetlen használatmóddal fordulnak elő. Tehát a jelen típusú feldolgozásnak, és a korabeli szakmunkák szókincse feldolgozásának kölcsönösen ki kell egészítenie egymást ahhoz, hogy teljes képet nyerjünk. Az imént említett mellett azonban van egy olyan érvünk is, ami 3 Orvostörténeti Könyvtár közi. 33
