Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 41. (Budapest, 1967)

Büky Béla: A Calepinus-szótár magyar orvosi szókincse (1585, 1607)

méginkább meggyőz bennünket arról, hogy igenis érdemes volt az orvosi szavak és kifejezések gyűjtését általános szótár anyagán kezdeni: Ismeretes, hogy Szily Kálmánnak a jelen század elején sikerült felderítenie a Calepinus-szótár magyar szómegfelelései szerzőjének a nevét. Szerinte Laskai Csókás Péter volt a magyar szómegfelelések szerzője, a Calepinus magyar tolmácsa, aki feltehetőleg külföldi magyar diákok segítségére támaszkodva végezte ezt a nagy tudást igénylő munkát. Azt is megtudjuk Szily kutatásaiból, hogy Laskai Csókás Péter még a latin szócikkek anyagát is helyenként átdolgozta, ill. új szócikkeket írt a régebbi kiadás latin szócikkei mellé. Vajon milyen volt Laskai Csókás Péter természettudományi műveltsége, mennyire érthetett az anatómiához, fiziológiához és az ezzel rokon területekhez? Megvizsgáltuk Laskai ránkmaradt műveit, és meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy a korabeli átlagos humanista műveltség kereteit messze túlhaladó mértékben találunk e művekben természettudományi képzettségre valló részeket. Itt van például Laskai Csókás Péter Vittembergben 1585-ben, tehát éppen a 10-nyelvű, általunk feldolgozott Calepinus-szótár évében kiadott híres „De homine magno illo in rerum natura miraculo et partibus eius essentialibus" című munkája, ami arról tanúskodik, hogy Laskai Csókás Péter meglehetős alapossággal tisztában volt a korabeli természettudományos és orvosi vonatkozású magyar szókinccsel. Említett munkájában foglalkozott az emberi test és az emberi szervezet szépségével. Sorraveszi az összes testrészt, leírja ezek elhelyezkedési jellemzőit, arányait, más testrészekhez való funkcionális viszonyát stb. Ezen, főleg esztétikai szempontú leírás, természetesen, elkerülhetetlenül sok anatómiai, fiziológiai vonatkozású kifejezést tartalmaz (természetesen csak latin nyelven). Az a tudós, aki ilyen latin nyelvű leírást tudott adni a fejről, a szemről, a homlokról, a halántékról, a fülről, az orról, az állkapocsról, az ajkakról, az állról, a szájról, a fogakról stb., stb., az magyar nyelven is bizonyára könnyedén és hozzáértéssel tolmácsolhatta e szavakat. Itt van például a hasról, (=gyomorról) írott rész magyar fordításban: „A has, mely által a táplálék az egész testhez eljut, az isteni gondviselés valóban nagy dicséretére, a test középső részén nyert elhelyezést, persze azért, hogy a táplálék a felső és az alsó testrészekbe egyaránt eljuthasson. Valóban