Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 40. (Budapest, 1966)

B. Lukács Ágnes: Az 1831—32. évi magyarországi kolerajárvány néhány jellegzetessége

a mint kénye tartja, ott valóban csak a szűz Mária, s a vak véletlen marad pártvédül" [16]. Még találóbban jellemzi a fennálló viszonyokat az a megállapítása, amelyet Wesselényi Miklóshoz írott levelében találunk:,,... a machina ügyetlen formája minden nap szembetűn, midó'n p. o. a kancellária verest, a helytartó-tanács kéket parancsol és a vicze-ispány nem tesz semmit" [17]. Még a járvány legerősebb dühöngése idején felmerül a rendkívüli intézkedések anyagi fedezetének kérdése. Ez nem is csekély összegeket tett ki, hiszen az orvosok, kolerabiztosok, őrök és felügyelők napidíja, veszteglő-intézetek fenntartása, az ínséges lakosság élelmezése, patikaszerekkel való ellátása, kórházi kezelése stb. igen súlyos terhet jelentett. Egy Somogy vármegye kérdésére adott válaszában a Helytartó Tanács úgy nyilatkozott, hogy a kolera elleni védőintézkedések költségei az egyes törvényhatóságokat, azaz a megyei házi pénztárakat terhelik. A többi között nyilvánvalóan ez is hozzájárult a megyék vonakodásához a központi intézkedésekkel szemben [18]. A kolera-védelmi intézkedések a megyéknél népszerűtlenek voltak, a köznép azonban jóval tovább ment ennél és azokat helyenként egyenesen ellene irányuló merényletnek fogta fel. A nép hiedelmét alátámasztani látszott az, hogy a járvány főleg az elesett, szegény néprétegből szedte áldozatait és a drasztikus védekező intézkedések is főleg őket sújtották. A mezei munkák elvégzését, a nehezen begyűjtött termények értékesítését csaknem teljesen megbénították a szigorú korlátozások. A sokfelé valósággal éhező parasztokat még őrségállásra is kötelezték ott, ahol katonaság nem állott kellő számban rendelkezésre. A gyanakvás és végelkeseredés légkörében végül is olyan fokra hevültek az indulatok, hogy az északi vármegyékben — de korábban Pesten is — fegyveres lázadás tört ki, amelyet a sorkatonaság közbelépése folytott vérbe. Ilyen körülmények között az egyébként is hatástalannak bizonyult járványvédelmi intézkedéseket előbb enyhítették, majd a királyi biztosokat szeptember — október folyamán felmentették megbízatásuk alól. Az őszi esősebb időszakban a megbetegedések száma is csökkenni kezdett, a járvány azonban nem szűnt meg és még a következő évre is áthúzódott. Az 1. sz. táblázat az utolsó összesített jelentést 1832. április 9-ről tartalmazza.