Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Az étrendről

„meghalni", a közönség kedvéért fejezem ki magam így, de arra gondolok, hogy „elvegyülni" és „kiválni". Az a helyzet, hogy születni és meghalni ugyanaz; elvegyülni és kiválni ugyanaz; nőni és fogyni ugyanaz; születni és elvegyülni ugyanaz; elpusztulni, fogyni és kiválni ugyanaz. Egy az egészért, egész az egyért ugyanaz, és az egészben semmi sem ugyanaz. Mert a nyelvszokás ebben a tekintetben ellent mond a természetnek. ö. Fönt és lent minden isteni és emberi dolgok haladnak, változnak. A nap és az éjszaka eléri tetőpontját és mélypontját. A hold is megtelik és elfogy (maximuma és minimuma van). A tűz és a víz is felemelkedik és süllyed. A napnak is van leghosszabb és legrövidebb periódusa. Minden ugyanaz és nem ugyanaz. Jupiteri fény, plutói sötség; plutói fény, jupiteri sötétség; ez itt, az ott megy és változtatja a helyét, minden évszakban, minden országban, ez itt annak a függvénye, az ott ettől függ. Nem tudjuk mit cselekszünk és tudni véljük azt, amit nem csinálunk; nem ismerjük azt, amit látunk. Isteni szükségszerűség folytán mégis minden végrehajtja azt amit akar és azt amit nem akar. Ez erre jön, az arra megy, és kölcsönösen elvegyülve egymással, a legkisebb és a legnagyobb dolgok betöltik végzetes rendeltetésüket. Mindent elér a pusztulás, a kicsit a nagy által, a nagyot a kicsi által. A nagyobb a kisebb rovására nő, a kisebb a nagyobb rovására nő. 6\ Minden, az ember lelke is, teste éppen úgy, mint a lelke, ebbe a rendbe illeszkedik bele. Az emberbe a részekből részek hatolnak be, az egészből egész nyomul be, tűz és víz elegyedik, egyes részek kapnak, mások adnak. A befogadó részek nőnek, az adó részek fogynak. Az emberek fát fűrészelnek: az egyik húz, a másik tol. Egyforma, munkát végeznek: aki elvesz, hozzáad. Minél többet vesz el, annál többet ad hozzá. Éppen ilyen az emberi természet: ez taszít, az húz ez ad, az elvesz, ennek ad, attól elvesz, minél többet ad ennek, annál kevesebbet vesz el az. Minden megtartja a helyét: a kisebb a kisebb helyre süllyed, a nagyobb magasabbra emelkedik. Az ami idegen, nem homogén, kilökődik. Minden lélekben van nagy és kicsi, a nekivaló részekhez szegődik, nincs szüksége sem arra, hogy elvegyen, sem arra, hogy hozzátegyen a részekhez, de térre van szüksége, hogy nőjön és csökkenjen az alaptőkéje. Betölti feladatát bárhova kerüljön is és befogadja azt, ami beléje hatolt. Az ami nem