Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)
Művészetünkről
elhatalmasodik rajta, telíti a baja, éhség kínozza, inkább azután vágyik, amit a betegsége kívántat meg vele, mint azután ami gyógyulására szolgál. Igaz, hogy nem akar meghalni, de képtelen kitartóan tűrni. Melyik valószínűbb hát az alternatíva közül? Az, hogy az ilyen beteg nem hajtja végre az orvos utasításait, vagy az, hogy a fent említett módon gondolkozó orvos ad rossz utasításokat? Nem természetesebb az, hogy az egyik megfelelően rendelkezik, de a másiknak nincs bátorsága engedelmeskedni és nem engedelmeskedvén, meghal? Ezt a gyászos véget azok, akik rosszul okoskodnak, nem a bűnös, hanem az ártatlan rovására írják. 8. Mások azért támadják az orvostudományt, mert az orvosok nem vállalják a reménytelen betegek kezelését. Azt állítják, hogy azok, akiknek kezelését elvállalják, maguktól is meggyógyulnának és éppen azokat hagyják cserbe, akiknek segítségre volna szükségük. Ha művészet lenne, mindenkit gyógyítani kellene. Azok, akik így csácsognak helytállóbb vádat is találhatnának ennél. Mégpedig ha azt vetnék a szemükre az orvosoknak, hogy miért nem kezelik őket, eképpen fecsegőket, delíriumban félrebeszélő betegekként. Oktalanság azt követelni a művészettől, ami nem művészet, a természettől, ami nem természetes. És ez az oktalanság közelebb áll az őrültséghez, mint a tanulatlansághoz. Azokban az esetekben láthatunk munkához, midőn a természet és a mesterség által rendelkezésünkre bocsátott eszközök segítségével felülkerekedhetünk. Más esetekben nem. Ha valakinek nagyobb a baja, mint az orvostudomány eszközei, nem bízhatunk a győzelemben. Vegyük például a tüzet: az orvosi kausztika éget a legerősebben. Más kausztikák kevésbé. A gyengébb kausztikákkal dacoló bajok még nem gyógyíthatatlanok, de a legerősebb kusztikával is dacoló betegségek gyógyíthatatlanok. Ugyanezt mondhatnám a többi, orvoslásra használt eljárásról: ha cserben hagyják az orvost, ne művészetüket vádolják, hanem a betegség erejét. Azok, akik szidják az orvosokat amiért nem nyúlnak a menthetetlen betegekhez, azt tanácsolják, hogy kezeljék azokat is, akik rájuk tartoznak és azokat is, akik nem. Hiába csodálják az ilyesféle tanácsot a névleges orvosok, a valóságos orvosok kinevetik. Az orvosi művészet ügyes mesterei ne törődjenek az esztelen kritikusokkal és fecsegőkkel. Azokkal törődjenek, akik tudják, hogy milyen esetekben éri el teljesen célját az orvos működése, US