Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)

Művészetünkről

javulást, vagy rosszabbodást okozott-e. Igaz, hogy nem mindenki képes felismerni azt, hogy mi árt és mi használ. De az a beteg, aki dicséri azt az étrendet, amely meggyógyította, tudni fogja, hogy ez is orvostudomány. És nem kevésbé bizonyítja e művészet létét az, ami ártott, nemcsak az, ami használt. Hiszen ami használt azért használt, mert jól alkalmazták, ami ártott, azért ártott, mert rosszul alkalmazták. Hogyne lenne szó művészetről ott, ahol jóról és rosszról beszélünk? Elismerem, hogy nincs ott művészet, ahol nincs se jó, se rossz. De fenntartom azt, hogy nem hiányozhat onnan a művészet, ahol jó és rossz van jelen. 6. Gyenge lábon állana az érvelésem, ha az orvostudománynak és az orvosnak csak kiürítő vagy szorulást okozó szerekkel sikerülne gyógyítania. De tudjuk, hogy a híres orvosok diétával és sok más eszközzel gyógyítanak, melyek mesterségbeli jellegét nemcsak orvos, de még orvosi dolgokban egészen járatlan emberek sem vonhatják kétségbe. Ha tehát a jó orvos és az orvostudomány mindent fel tud használni, ha a természetes és mesterséges termékek legnagyobb része gyógyszernek és kezelési eljárásnak felhasználható, azok, akik orvos nélkül gyógyultak meg, nem foghatják gyógyulásukat a véletlenre. Hiszen kimutatták már, hogy nincs véletlen. Mindennek, ami történik miért-je van. A miért előtt a véletlen elveszti realitását, puszta szóvá silányul. Az orvostudomány viszont realitás, akár a miért (az ok), akár a prognózis szempontjából. 7. íme ezt válaszolom azoknak, akik azt állítják, hogy nem a művészet, hanem a szerencse gyógyít. Akik pedig a halálesetek miatt tagadják létezését, nem értem, hogy mi jogosítja fel őket arra, hogy ne az elhaltak engedetlenséget, hanem az orvosok tudását vádolják? Mintha csak az orvos rendelhetne rosszat és a beteg nem tehetné túl magát azon, amit rendeltek neki. Valójában sokkal valószínűbb, hogy a beteg képtelen engedelmeskedni az előírásnak, minthogy az orvos rosszat rendel. Hiszen az orvos ép testtel és lélekkel végzi munkáját, a mostani esettel összehasonlítja a régi eseteket, kiválasztja közülük az ennek megfelelőket és eszébe idézi, hogy milyen kezelés hatására gyógyultak meg azok. De a beteg nem ismeri sem betegségét, sem betegsége okait, nem tudja mi következik mostani állapotára, azt sem, hogy mi történt az övéhez hasonló esetekben. Ilyen állapotban kapván utasításokat, szenved, retteg a jövőtől,