Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)
Szabadváry Ferenc: Szily Pál (1878—1945) élete és működése
E problémák egységes magyarázatára Arrhenius 1887-ben kidolgozta az elektrolitos disszociáció elméletét, amely mint ismeretes, kimondja, hogy a szervetlen vegyületek vízben való oldásakor pozitív és negatív töltésű ionokra bomlanak. Az ionelmélet és a valamivel korábbi tömeghatás törvénye alapján Ostwald vezette be a savak és bázisok erősségének jellemzésére a disszociációs állandó fogalmát, amely szerint a sav, illetve báziserősség mértéke a hidrogén, illetve hidroxilionkoncentráció. Ugyancsak Ostwald határozta meg 1894-ben a víz disszociációs állandójának értékét, amelyet 10~ 14-en nagyságrendűnek talált (3). Meg kell azonban jegyeznem, hogy a kémikusok akkoriban, korántsem tudták értékelni e megállapítások jelentőségét. Akkoriban a kémikusok túlnyomó részt szerves szintézisekkel voltak elfoglalva, új soha nem látott anyagokat, festékeket, gyógyszereket állítottak elő, új nagyipart alakítottak ki, és az ilyen tisztára elméleti jellegű kérdésekre nem sok figyelmet fordítottak. Nem is igen tudtak különbséget tenni titrálással meghatározható savmennyiség és a saverősség, savasság fogalma között, ami nem is csodálható, mert nem is lehet olyan egyszerűen, meggondolással a differenciát e kettő között tudatosítani. A lényeges különbséget a biológusok és fiziológusok kezdték megérezni, érthető módon, mert nekik lépten-nyomon akadt dolguk különféle természetes pufferoldatokkal. Itt kapcsolódott be a munkába Szily. Az Orvosi Hetilap 1903. évi egyik számában jelent meg az akkor 25 éves orvosnak, az élettani tanszék tanársegédének közleménye, „Indicatorok alkalmazásáról állati folyadékok vegyhatásának meghatározására" címen (4). Az egyes tudományokban nagyon sok cikk jelenik meg. Azt hiszem legtöbb az orvostudományban, de rögtön utána a kémiában. Tudjuk, hogy a megjelenő cikkek közt gyakran van olyan, amelynek megjelenése vagy meg nem jelenése az illető tudomány szempontjából teljesen közömbös; semmit sem adnak újat. A cikkek túlnyomó többsége amolyan tudományos aprómunka eredményeiről számol be, amelyek egy-egy újabb téglát helyeznek a tudomány épületébe. Nagyon ritkán aztán megjelenik egy olyan közlemény, amelyik egy téglánál sokkal többet nyújt, amelyik új alapzatot rak le. Szerintem
