Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 38-39. (Budapest, 1966)
Szabadváry Ferenc: Szily Pál (1878—1945) élete és működése
Ezen úttörők között igen fontos szerepet játszott egy magyar orvos, Szily Pál, akinek érdemeiről azonban sajnos, megfelejtkezett a tudománytörténet. Szolgáljon eme tanulmány arra, hogy kémiai munkásságát kiemelje a feledés homályából. Az alkimisták vaktában történő ezeréves kísérletezésük során számtalan új anyagféleséget állítottak elő, melyek közül legfontosabbak az ásványi savak voltak. A XVII. században, az ún. orvosi kémia korában, melyet azért neveznek így, mert művelői elsősorban orvosok voltak, kezdődött az anyagok rendszerezése, születtek meg a kémiai fogalmak első definíciói. Ettől kezdve különböztetünk meg elemeket és vegyületeket és beszélünk utóbbiakon belül savakról, bázisokról és sókról. Megfigyelték ugyanis, hogy az anyagok különböző csoportjai bizonyos hasonló tulajdonságokat mutatnak. Egyesek számos növényi, nedv színét megpirosítják, mások megkékítik vagy zöldítik. Ha e két fajta anyagot összeöntik, tulajdonságaik elvesznek, közömbösítődnek. Robert Boyle használt elsőnek indikátorokat a savak és bázisok felismerésére (1). A XVIII. században egyes kutatóknak már feltűnt, hogy a különböző növényi nedvek nem teljesen egyformán érzékenyek savakra. Bergman például azt írta 1775-ben, hogy a lakmuszt a szénsav megpirosítja míg az ibolyalevet nem. Még azt is megemlítette, hogy ha ilyen módon megvizsgálnánk minden kék kivonat érzékenységet, akkor megfelelő sorrendet lehetne kapni a savak viszonylagos erősségének mérésére (2). 128 év múlva Szily Pál fogja elsőnek megkísérelni, hogy valóra váltsa ezt az ötletet. Megjegyzendő, hogy a természetes indikátorok egyébként nem is lettek volna alkalmasak „saverősségek" relatív mérésére, hiszen azok átcsapásaiban nem mutatkoznak nagy eltérések. A probléma újra csak akkor vetődhetett fel, miután a változatos átcsapású szintetikus indikátorok nagyszáma rendelkezésre állt. Ez a múlt század vége felé következett be. Természetes, hogy ekkor sok fejtörést okoztak olyan tények, mint pl. az, hogy míg a fenolftalein a bikarbonátot már lúgosnak jelzi, addig a metilnarancs savasnak. A kémiában abban az időben különben is számos kérdés állt nyitva, mint az pl. hogy hogyan vezetik az elektrolitek az elektromos áramot vagy miért csökken a szerves anyagokat tartalmazó mólos oldatok fagyáspontja egyformán, a szervetleneké viszont nem stb.