Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 37. (Budapest, 1965)

Sattler Jenő: Hippokratész könyvének fordítása (A 33. sz. közleményünkben megjelent munka folytatása)

igyon a frissen köpült tej savójából, a következő napon két részt úgy, hogy a tíz részre osztott tej keveretlen legyen. Négy napon át igyon tejet, amely tíz részre volt osztva és a többit kortyonként vegye magához. Ha már eltelt 14 nap, úgy igya a beteg a tejnek tizedrészét és a harmadrészhez tegyen már vizet is, ezt igya tíz napon keresztül és kapjon enni is. Ily módon eltelik a negyven nap. Ha a természet­től terméketlen asszony magzatát elveszti, úgy a menstruáció az első időben kimarad, sokkal kisebb mennyiségben jelentkezik, de időben elhúzódik, mint ahogy korábban jelentkezett; majd hirtelen sokkal bőségesebb mennyiségben jelenik meg, tisztán és nagy erővel. Ha viszont a menstruáció a betegnél egyszer fellép, feltehetően a fogamzás megtörténhetik, ha azonban ez nem áll be, úgy a menstruá­ció az első, második és harmadik hónapban megjelenik, majd ön­magától megszűnik és a beteg halványsárga lesz, lesoványodik. Azután hánytatót és hashajtót vegyen be, szamártejet és tejsavót igyon, majd ezután meleggel és szárazzal borogassa az anyaméhet, kitisztítod nem csípős anyaggal és ecettel elkészített oldattal be­fecskendezve, fűszerezett szerekkel gőzöld meg. Ezt a műveletet a menstruáció első napján végezd el, hogy ne maradjon fürdő és étel fogyasztása nélkül. Adjál neki sűrű és sós italokat, gőzöld fűszeres illatosítókkal, kend be rózsaolajjal, majd ezután éljen házas­életet. Ha a méh erei nyákkal telnek meg (cotyledo), úgy a menstruá­ció nem áll be önként és az asszony teherbe esik, de abortálni fog, mivel a magzat túl erős. Ugyanis nem tudja megtartani és ezáltal kiszabadul. Mindezt a következő tünetekből veszed észre; a szenvedő nedves lesz és belőle nyákos, tapadós, nem csípős nedvesség távozik és miután ezen folyadék eltávoztával a tisztulás megtörtént, úgy a menstruációval együtt két-három napon keresztül az anyaméhből nyák távozik el. Ilyen betegnek éretlen fügéből készített főzetet kell az anyaméhbe befecskendezni, amely után két-háromszor összehúzó anyagot fecskendezzél be, majd anyaméhfűfőzetből készített pépet helyezz be, amely a nyákot kitisztítja. A szenvedőt puha anyaggal borogasd be; miután az anyaméhfűfőzetet behelyezted, vízzel és ecettel egyenlően kevert folyadékot fecskendezz be és gőzöld a beteget a menstruáció alatt fűszerezett anyagokkal. Majd ezután anélkül, hogy fürödne és enne, feküdjön férje mellé. Ha a menstruá­ció nem jelentkezik, úgy az alhasban fájdalmai vannak, a betegnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom