Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Adattár - Váradi Sámuel (1773—1857) Nagyenyed város és Alsó-Fejér vármegye egykori orvosának rövid életrajza és haladó szellemű tevékenysége az 1831. évi kolerajárvány idején (Scheitz Endre)

Váradi Sámuel (1773— 1857) Nagyenyed város és Alsó Fehér vármegye egykori orvosának rövid életrajza és haladó szellemű tevékenysége az 1831. évi kolerajárvány idején Váradi Sámuel 1773-ban született Nagyenyeden. Édesapja szintén Sámuel, Enyed városának jobb módú polgára. Éde sanyja Lippai Mária, Lippai Mihály Enyed város főhadnagyának egyetlen leánya. A nagyenyedi, sZíkelyudvarhelyi és marosvásárhelyi kollégiumokban végezte iskolai tanulmányait. Az enyedi kollégiumban Benkő Ferenc tanítványa volt, aki felébresztette benne a természettudományok iránti érdeklődést [1]. A nagyenyedi kollégiumban 1791-ben „subscribált, Catalogus Togatorum in coll. N. E." 1792. április 1-én megkapja a fejedelmi ösztöndíjat (alumnium). A bécsi egyetemre Baritz Jánossal együtt mentek és ott együtt laktak és tanultak 6 éven át. A bécsi orvosi egyetemen a „Stipendium Goldergianum" ösztöndíjat élvezi. 1804 augusztusában megszerezte az orvosdoktori oklevelet, de akkor még nem jött haza, ott maradt még egy évig a szülészeti intézetben, ahol szülészmesteri képesítést szerzett. 1805-ben jött haza Erdélybe. Nagyenyedi orvosi állását az 1810. esztendőben foglalja el. Hogy az 1805 és 1810 közötti öt esztendőt, hol tölti el, arra pontos adat nincs. Izsák Sámuel helyesen tételezi fel, Wurzbach elbeszélése után, aki két Váradiról beszél, hogy az 1805 — 10 közötti időt esetleg Marosvásárhelyen töltötte el, ott kezdve orvosi pályafutását és onnan ment haza Nagyenyedre. Erre vonatkozólag még biztos adat nincsen [2]. 1810- ben Nagyenyed város orvosává választották [3]. 1811- ben az ő indítványára elhatározták Nagyenyed utcáinak a kikövezését. Ez volt Váradinak az első nevezetesebb közügyekkel foglalkozó cselekedete. 1817-ben Alsó-Fehér megye is megválasztotta orvosának. 1822-ben elvette Boér Rozáliát. Gyerekük nem volt. Az 1831. évi kolerajárvány elfojtásáért küzd, mozgósítva mind a vármegyét, mind az egész közvéleményt és ezen tevékenységében haladó szelleméről tanúskodik.