Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 36. (Budapest, 1965)

Grynaeus Tamás: Összehasonlító és aetiopathogenetikai vizsgálatok a fossilis és recens hyperostosisok körében

nagy hypophysisek esetén gyakran észleltek carcinomát vagy hypertonias) Dill megemlíti, hogy a szélső értékek között igen nagy az eltérés: a maximális értékek olykor a minimálisak háromszorosát is megütik. A nők átlagértékei — hosszúság kivételével — nagyobbak. Korcsoportok szerint bontva (30—60 év, 61 — 90 év) is megadja az adatokat, azonban lényeges különbséget nem észlelt. Minden pontatlansága ellenére, a korrelatiós vizsgálatok során csak a sella volumenét hasonlítottam össze más méretekkel, mert egyedül ez a méret ad reális képet a sella (resp. a hypophysis) nagyságáról. A klinikai gyakorlatban sokszor próbálkoztak azzal, hogy a sella nagyságát valamelyik linearis méretével, méreteivel vagy ezekből számított indexekkel jellemezzék. Kiderült azonban, hogy a sella legegyszerűbb és leggyakoribb variatiói miatt ezek egyike sem megbízható. (Elvben a következő nyolc variáció képzelhető el H = hosszú, R = rövid, K = keskeny, M = mély Sz = széles, L = lapos; H-K-M, H-SZ-M, R-K-M, R-SZ-M, H-K-L, H-SZ-L, R-K-L, R-SZ-L.) Ezzel szemben Martin íi alaptípust, Haas pedig [id. 31 ] 28 féle normális sella-alakot ír le. Hosszú ideig az ezeknél sokkal pontosabb sellaprofilfelülettel (oldalirányú rtg felvételen, meghatározott fókusz-filmtávolság mellett a sella területének vetülete cm

3-ben) jellemezték a sella nagyságát. Dili bebizonyította, hogy ez az érték is csak bizonyos megszorításokkal jellemző a sella nagyságára. Legújabban pedig úiChiro [25] csak a — röntgenológiai méretekből számított — sellavolument fogadja el jellemző értéknek. ó\ Vastagsági méretek. A mérőpontok kiválasztásánál a következő szempontok vezettek: (a) a mérőpontok lehetőleg egyenletesen oszoljanak el a calvariumon; (b) a mérés lehetőleg anatómiailag jól definiálható pontokon történjék; (c) lehetőleg felfűrészeletlen koponyán is mérhető legyen. így esett választásunk az alábbi négy, szimmetrikus mérőpontra: os frontale (tuber frontale helyén mérve); os parietale (tuber parietale helyén, és a hátsó-alsó sarokban); a sulcus (transversus mögött mérve); os occipitale (fossa cerebralisban mérve), A csak felfűrészelt koponyán mérhető első kettő előnye a többnyire pontos lokalizálhatóság. Hátránya — az előbb említetten kívül — m