Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 35. (Budapest, 1965)

Kiss Ákos: Az 1831. évi kolerajárvány Pest megyében

tette a helytartótanács egészségügyi rendelkezését, amely szerint „legszorosabb foganat... szereztessen... a legszorosabb vigyázás...". A védekezés legbiztosabb módjának az egyes vidékek és a megbetegedett személyek elkülönítését, az érintkezések meggátolását tartották. Ha valahol a vész felütötte a fejét, azt azonnal elzárták a külvilágtól, egyúttal kordont állítottak a kolerától sújtott megyék határaira. Záróvonalként használták a nagyobb folyókat is, az úton levő, külön engedély nélkül közlekedő egyéneket pedig vagy visszaküldték vagy a felállított vesztegzárakba (contumationalis házak) helyezték. Pest megye elsőnek azokat az útvonalakat záratta le (jún. 30-án), amelyek Galícia, Moldva felől vezettek erre. Azonnal életbeléptették a polgári biztosok intézményét is, ezek a nemesség erre alkalmas egyéneinek soraiból kerültek ki, 1 forint 30 krajcár napi bérrel. A Galícia felől jövő utasokat ettől fogva contumationalis házakba záratták. Szolnokról ekkor már riasztó hírek érkeztek a vész dühöngéséről. A Tiszánál az állatok átjárását is lezárták. Legjobban mégis a Bag—Hatvan közötti utat őrizték, mert ez vezetett be Galícia felől. A tiszai sószállítók, mint e vész fő előlhírnökei miatt ekkor a megyében az a nézet terjedt el, hogy a folyók különösen könnyen terjesztik a betegséget. Dubraviczky Simon alispán már július 4-én Szolnokra utazott, hogy a helyszínen szerezzen tapasztalatokat a vészről. Egész sor intézkedéssel igyekeztek elzárni Pest megyét és Szolnok felől figyelőszolgálatot is létesítettek. Szolnokon a máramarosi tutajosokat külön őrizték, ezek közül már június elején többen meghaltak, ami egyike volt az első jelentősebb figyelmeztetőnek Pest megye számára is. A Tisza mentén ekkor már Rof Bura, Szajol zárállomások voltak. Ahhoz a hithez, hogy a folyók különösen terjesztik a kolerát, hozzájárult, hogy Dömsödön júliusban különös erővel lépett fel a járvány, amelyet a hajózó kereskedőnép ide már korán behurcolt. A molnárok csónakjait mindenütt különösen őrizték. Az uralkodó orvosi nézetek szerint e nyavalya fő terjesztőinek az egymással érintkező embereket tartották, minden olyan intézményt, együttest, amely emberek csoportosulásával járt, széttelepíteni, de legalábbis kevésbé népes helyre átirányítani igyekeztek. Az egyetemen tanulókat, akik a Dunántúlra azonban csak a vesz-