Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 34. (Budapest, 1965)

Bencze József: Két utólag előkerült akta a boszorkányperek idejéből

KÉT ÚJÓLAG ELŐKERÜLT AKTA A BOSZORKÁNYPEREK IDEJÉBŐL Irta: BENCZE JÓZSEF (Szombathely) omáromy Andor, Budapesten 1910-ben megjelent „Magyarországi boszorkányperek oklevéltára" című könyvében kb. 600 magyarországi boszorkányperről írt, amelyek közül talán 200 halálbüntetéssel végződött, a többiek pedig súlyos megkínoztatások után rövidebb-hosszabb börtönbüntetéssel. A könyvében felsorolt eseményeket a XVI. század elejével kezdte. Azóta a különböző állami megyei levéltárakból egyre-másra kerülnek elő az eddig még ismeretlen boszorkányperek aktái, amelyekből megállapíthatjuk, hogy ha számszerűleg nem is lényegesen, de minden esetre sokkal több volt a hazai Doszorkányper, mint amennyiről Komáromy tudott és írt. A boszorkányperek okmányai főleg azokban a megyékben kerülnek elő, amelyeket a török hódoltság kevésbé vagy egyáltalán nem érintett, miután itt inkább épen maradtak a levéltárak (Zala, Tolna, Vas megyék stb.). Ha pedig még hozzávesszük azt a rengeteg, még feldolgozatlan egyházi levéltárat, akkor még emelkednek a boszorkányperek számai. Hazánkban a XVIII. században már csak elszórtan fordultak elő boszorkányperek. Feltűnő azonban az, hogy ezek a kései perek milyen kitartóak voltak, a bírák, a javuló közfelfogás, a művelődés terjedése ellenére is, mennyire ragaszkodtak téves álláspontjukhoz, a boszorkányhiedelemhez, és a súlyos ítéletekhez. Az 1720-ig terjedő két évtizedben halálos ítéletekkel végződő boszorkányperek is voltak (Szeged, Nagyszeben, Debrecen), Segesváron 1717-ben perbe fogtak egy nőt, de már nem ítélték halálra és az ítéletben kimondták: „a boszorkányság álláspontja igen homályos és az emberi okosság nehezen penetrálja".