Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 33. (Budapest, 1964)
Dr. Vörös Márton: Egy járvány tanulságai
akadályozza meg az egészségtelen lakások gombamódra szaporodását, s oly építkezést honosított meg, hogy némely házban a lakók levegő után kapkodnak. Ezekben a lakásokban, zsúfolt bagolyodúkban napirenden van az, hogy a ragályos beteg ágyneműit ott szellőztetik az udvaron. A vörös cédulák kiakasztása csak komédia, mert mit használ az, ha nem is megy be senki a fertőzött lakásba, ha a fertőzött ágyneműket a járókelők nyakába porolják . ,. stb." Fenti idézet a lakosság igazi hangulatát tükrözte vissza. A másfél éve tartó járvány elvégezte gyermekritkító munkáját. A születések messze mögötte maradtak a halálozásoknak. A sajtó józan és szociális lelkiismerettel bíró megnyilatkozásai még nem tudták teljesen felfogni az ügyet. A társadalmi látókör még nem nyitott. Ezt olvassuk pl.: „Az igazi orvosság, melytől a közegészségügy javulása biztosan várható, a nép értelmi és erkölcsi erejének komoly és folytonos fejlesztésében rejlik. Mert csakis a nép értelmi és erkölcsi tőkéje az, mely képes az egészségügy veszedelmével is szembeszállani." Az egyébként szép gondolat „csakis" szava kelt bennünk jogos kételyt, mert az értelmi és erkölcsi tőke csak módosító, de nem döntő társadalmi tényező a járványok kérdésében. Tagadhatatlan, hogy ezek a szempontok is szerepet játszhatnak vagy játszhattak volna pl. annál az esetnél, melyet a tiszti főorvos mondott el, jellemezvén az orvos hiábavaló és elszigetelt küzdelmét. A pécskörnyéki ürögi völgyből — ahol éppen kétszázötven év előtt egy rettenetes pestisjárvány csapott le a városra — az asszonyok mindennap tejet és gyümölcsöt hoztak a pécsi piacra. Maga a tiszti főorvos is hallotta ez asszonyok beszélgetését arról, hogy a gyermekeiket diftéria miatt eltemették vagy éppen most fekszik otthon. És az ilyen szörnyű tényekről az ürögi tejet és gyümölcsöt fogyasztó pécsiek csak a sajtó figyelmeztető sorai alapján értesülhettek. A pécsi gyermekveszteségeknél, összehasonlításul véve az országos életkor átlagot, szintén jelentős eltolódást látunk. A diftéria ugyanis erősen korcsoporthoz kötött vész. Feljegyzések óta a négyéves kort sújtja leginkább. A halálozás arányszáma négy korcsoport szerint feltűnően elkülönül. A kilencvenes évek elejére vonatkozóan a budapesti kísérletek és megfigyelések kiszámították a diphtheria korok szerinti átlagos halálozási arányát, amely a következő [22]:
