Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 32. (Budapest, 1964)

Müller, Reinhold F. G.: Az ősi indiai seborvosok hétcsoportos betegségfelosztása. — Kritikai ismertetés

tanak támpontot a Tridosa-tannái (30) való összeegyeztetésre. Szél, epe és nyál állítólagos „humor" jelentése valószínűleg olyan eseteken alapszik, amikor (különösen seborvosok, akik hajlanak az úgynevezett etimológiákra — nirukti) az egyes jelöléseket külön értékelték, mint pl. sü° 21 utólagos szövegbevezetésében, ahol főszöveg dósakról kizárólag mint sebek vagy daganatok (vrana) okairól szól. Különféle területekről származó szél, epe és nyál összefoglalásának keletkezése történetileg eddig nem volt tisztázható. De háromságuk uralkodik kauzálisán a betegségekről és gyógyításukról szóló tanokban, úgy hogy dosa ,hiba' alapjelentése szerint biztosnak látszik. Nem lehet tehát dósat „humor"-ral magyarázni, úgy hogy mindig jelzőt: „zavart" vagy hasonlót teszünk eléje (ami a szövegekben egyáltalán nem is található), hogy a betegség okának világos tényállását megállapítsuk. Előítélet nélkül az itt tárgyalt szakaszban dósának általános ,hiba' jelentése mégis felismerhető; a 10 szakaszban is a szokásos leírással, azzal, hogy felforrni (kup-), mivel a hét csoportra osztás folyamata döntően és hangsúlyozottan megjelenik. A szakasz befejezése a dhätukra vonatkozik, amelyek (ezen megjelölés gyakori alkalmazásánál) hetes számuk miatt a hindu felfogásokra bizonyára érvényesek. Ezt a számértékelést nem szabad általában túlbecsülni (ami történelemkritikailag nem is ritkán fordul elő), ha a betegségek felosztására ugyanazon számítás a szakasz elején felmerül. Ebben azonban a számot azért veszik figyelembe, mert a hét csoport azután két alcsoportra osztva található. A számszerű alap tehát mégis összeegyeztetésnek vehető, melyhez a hét dhatut utólag odacsatoltnak tekinthetjük. Ily feltevés azonban az orvosi szöveghagyományokra vonatkozólag kevéssé valószínű. Mert ha a Susruta-Samhita szövegátdolgozásait vizsgáljuk fejlődésének hosszú ideje alatt, a tartalomban nem ritkán azt látjuk, hogy későbbi tanításokat dolgoztak be; ezeket azután újításokként vették fel az egyes különszakaszok kezdetén a főszöveg régebbi tanai előtt, hogy [kritikailag érthető módon] alátámasszák elismerésüket. Tehát (nem kivételként) feltételezhetjük, hogy a betegségek hét csoportra osztását 9-ig időben később eszközölték és érvényessége tekintetében tartalmilag a hét dhatu régi elismerésére támaszkodik. Ezen következtetés mellett szól az is, hogy a tanítások itt nem indulnak ki szokásos betegségbeosztásokból (mint sű° 1,4 vagy 24-ben). A hét tag