Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 28. (Budapest, 1963)

Dr. Bruszt Pál és Kőhegyi Mihály: Az egri vár „csontfülkéjében" őrzött, az 1552-es ostrom alatt elesettek csontmaradványainak eredete és fogászati vizsgálata

Nagy Balázs gyaloghadnagyot és Deli Pál puskás katonát. Nincs itt terünk - s a feldolgozás szempontjából nem is lényeges -, hogy az ostrom egész menetének apró részleteit elemezzük, ezért a következőkben csak vázlatosan közöljük annak lefolyását. A szeptember 15-től elkezdődő erős ágyúzás egyvégtében 13 napig tartott. Az ágyúzás minden napján tömték a réseket, temették a halottakat. Ez utóbbi különösen fontos, mert a török sereg kísérője volt a pestis, a vérhas stb., így a fertőzés veszélye fennállott. A tizenharmadik napon a török az eddiginél is jóval erősebb tűzzel árasztotta el a falakat, éjjel pedig a janicsárok puskatűzzel zavarták a faljavítókat. Ez előre is sejtette a védőkkel, hogy másnap erős ostromra számíthatnak. És valóban. Még alig hajnalodott, amikor a törökök már megindultak. Huszonhét zászló emelkedett a magasba, körülötte pedig a katonák tömege tarkállott. Az elkeseredett közelharcban hullott a török a falakról, de a védők között is sok volt a halott. Szabó Ádám, Kovács Antal gyalogos közkatonák, Horváth György lovasvitéz, Kassika Tamás felnémeti paraszt szerepeltek a halottak között. A várbeliek hősiesen küzdöttek. Arany Mihály több helyen megsebesült, de mindaddig harcolt, amíg újonnan kapott súlyos fejsebe meg nem akadályozta a további küzdelemben. Gyulay György sem törődött a testében levő golyókkal, és csak akkor tántorgott el a töréstől, amikor lábán és jobb kezén annyira megsebesült, hogy sem állni nem tudott, sem pedig a fegyvert nem tudta használni. Bordács Bálint környékbeli katona is csak a roham után gondolt arra, hogy borbély keze alá adja magát. Az első roham hajnaltól délig tartott. Sebesültek jaj gátasától volt hangos a vár. A borbélymestereknek nem volt percnyi nyugvásuk, mert a sebesültek körül állandóan helyt kellett állaniok. Lengyel Istvánnak fél karját vágták le. Madai György is karján kapott sebet, Puska Pálnak pedig csak a keze és lába helyét kötözhették be. Karját tőből vágták le karddal, lábát pedig esetében szakította le egy ágyúgolyó. A borbélyok sebet varrtak, kötöztek, mostak. Tinódi szeretettel emlékezik meg munkájukról: „Jó jámbor borbély mestörök forgódnak, Sebesökhöz nagy szeretvel nyúlnak." A tizenhárom borbély azonban nem bizonyult elegendőnek. Még a kötözést és sebvarrást is alig tudták ellátni, nemhogy tépéscsiná-