Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Adattár - Adatok a Máramaros megyei febris putrida történetéhez (1787) (Dr. Daday András)

nem volt megelégedve, mert Pálffy kancellártól rövidesen engedélyt kért arra, hogy Wezza a helyszínre utazhasson, s személyes tapasztalatokat gyűjthessen a járvány természetéről, és megfelelőbb javaslatot tehessen a gyökeres gyógyításra. Wezza országos főorvos, ki mindössze négy hónap óta töltötte be ezt a tisztséget, minden áron el akarja hárítani az utazásts azt bizonygatja, hogy annak semmi célja nincs. Egyébként is kiújult r he urnája, és itt vannak a félévi egyetemi vizsgák, melyek nem engedik távozni Budáról. Szerinte felesleges a hosszú utazás azért is, mert a sokat emlegetett járvány csak egy elhanyagolt forrólázas megbetegedés, mely febris putridává fajult. Ezt viszont a physikusok szakszerűen felismerték, és hozzáértő módon kezelik. Mit tudna segíteni a helyszínen az országos főorvos, mikor a helybeli orvosok oly sokat írnak a lakosság gyógyszerekkel szemben dacoló magatartásáról, és az orvosok iránti bizalmatlanságáról. A betegség oka szerinte egyébként is a lakosság nyomorúságos életmódjában és a szennyben, piszokban keresendő. Mit segítene ezeken a protomedikusi látogatás? De felesleges az utazás azért is, mert a halálozások száma a járványhoz viszonyítva nem nagy. Wezza minden igyekezete és érvelése azonban hiábavalónak bizonyult, mennie kellett. Július 9-én Szalinai Mátyás tisztviselő kíséretében kénytelen nekivágni a hosszú útnak. Feladatuk volt megállapítani, hogy létesítettek-e már szükségkórházakat, elkülönítették-e a betegeket, megtörtént-e egészségesebb és tágasabb helyre való szállításuk, továbbá, hogyan temetik el a halottakat és végül, hogy a hegylakók közül kik szenvednek leginkább az éhínségtől? Ütjük Kerepesen Szibalmon, Szerencsen, Sátoraljaújhelyen, Xagymihályon, Szobráncon keresztül vezetett Ungvárra, ahol július 14-től 18-ig időztek. Innen Munkácson, Beregszászon, Nagyszőllösön, Huszton, Máramaroson, Nagy- és Felsőbányán és Szatmáron keresztül július 27-én Nagykárolyba érkeztek. Onnan öt napi tartózkodás után Debrecenen, Tiszafüreden, Szolnokon, Cegléden, Üllőn keresztül augusztus 3-án jutottak vissza kiindulási pontjukhoz. Amint hallottuk, az út 20 napot vett igénybe. Ebből 17 nap fárasztó utazással telt el, amit az utak minősége és a hegyvidék adottságának megfelelően kettő vagy négylovas járművel tettek meg. Azt lehet mondani, hogy az étkezési időt és az éjszakákat leszámítva csak akkor pihentek, ha váratlanul történt valami baj. A megtett út hossza kb. 1200 km. s így egy napi teljesítmény átlag 70 km.