Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

Az okát az elzárkózásnak maga a költő is elpanaszolja: bántja az, hogy nem tud részt venni a társalgásban, hogy nem tud vidám lenni, mint máskor, hogy gondolatai megrekednek, sőt nincsenek is. összegezve az eddig elmondottakat: Juhász Gyula nem szenvedeti paralysis progressziódban. Betegsége melancholia periodica voll, minden kórlünel erre vallott. Az ilyen időszakosan jelentkező kedélyi nyomottság váltakozhatik az élet folyamán hangulati felhangoltsággal is (cyclophrenia), felléphet a hangulati élet egyensúlyi állapota folyamán, de gyakori az is, hogy a különben is állandó komor hangulatra hajlamos emberek életében időszakonként mélyebb depressziós szakaszok következnek be. Juhász Gyula annyi „önarckép"-ben mutatta meg magát, és annyi tépelődő, borongós lelkű, egyensúlyt vesztett író, művész, alkotó, és nagy magányos arcképét festette meg, hogy ezekből nem nehéz kiolvasni, mikor, milyen kínzó gondolatok gyötörték őt. ,,Mikor borulásos szemekkel Kutattam a mélységeket Karcsú hidak szélén merengve Én tégedet kerestelek. Mikor a falnak dőlve némán Mákonyt kerestem és halált S nem láttam sorsom semmi célját, Lelkem a te szavadra várt. Minden álomban és halálban És gyűlöletben, végtelen Örök vágy fájó mámorával Szeretlek, hűtlen életem." (Vallomás az életnek, 1914) De, amikor már a golyó a tüdejében volt, Schumannal mondatja el a híd kísértéseit: Egy híd van még csak az üres világon Repülni mélybe, végtelenbe vágyón. (Borús szonettek, 1917) 13 Orvostörténeti közlemények 1 Q'í