Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 27. (Budapest, 1963)

Dr. Miskolczy Dezső: Juhász Gyula betegsége és halála

szobában levő veronálos doboz, amely az anya őrizete alatt állott, eltűnt, később másutt találták meg üresen. Nem tudják pontosan, hogy a doboz mennyi gyógyszert tartalmazott, arra is gyanakszanak, hogy a beteg a napi adagokat összegyűjtötte. Hogy a mérgezés ezúttal igen súlyos fokú, mutatta az, hogy a sarkok belső oldalán már nyomástól származó elhalásos foltok keletkeztek (decubitus). Később testszerte vörös foltok jelennek meg, s a kissé megemelt végtagok ernyedten hullanak alá. Hiába minden orvosi erőfeszítés, a mély öntudatlanságot megjzüntetni nem tudjuk, a szívműködés a sok serkentő orvosság ellenére mindegyre gyengül, a légzőközpont is hiába ingerelsük Lobelinnel félóránként, majd negyedóránként. Délután hat óra 45 perckor utolsót lehel Juhász Gyula. Elaludt örökre. Élt 54 évet. * Az Egyetem kórbonctani Intézetében csak a koponyaüreg megnyitása történt. A költő agyvelejét tudományos vizsgálat céljából a Szegedi Agykutató Intézet vette át [12]. Mielőtt az agyszövettani vizsgálat eredményét ismertetném, arra a kérdésre kell felelnem, mitől eredt Juhász Gyula betegsége, mégpedig azért, mert már a költő legelső idegklinikai kezelése alkalmával is felvetődött a gyanú, hogy betegsége nem vérbajos fertőzés alapján keletkezett-e? Eőrsy Júlia írja, hogy a beteg budapesti klinikai ápolása alkrdmával gondoltak a depresszió vérbajos eredetére is, mivel a vérben a Wassermann-reakció pozitív volt. A beteg maga nem tudott semmit az esetleges korábbi fertőzésről, azonban a vér pozitívitásának felfedezése után kitartó és eredményes gyógykezelésben részesült. Amikor Juhász Gyula a szegedi klinikára került, nemcsak a vérben, hanem az agy- és gerincagyi folyadékban elvégzett összes vizsgálatok is mindvégig negatívak voltak. Mivel az orvosi titok pecsétjét már a nagy nyilvánosság előtt mások feltörték, azt hiszem helyénvaló, ha a kezelőorvos is elmondja nézeteit Juhász Gyula betegségének „elkülönítő kórjelzéscről". Hiszen maga a költő is élete végéig gyötrődött amiatt, hogy magát paralytikusnak hitte. Kereste magán az elbutulás, a demencia jeleit; említettük, hogy múló beszédben" nehézségeit