Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 26. (Budapest, 1962)

Dr. Birtalan Győző: Alkímia és az európai feudalizmus

ajtó végre kinyílt, de a részeg, álomittas Alexander Blinkling kést tartott előre, és az a belépő hasába fúródott. Néhány óra múlva meghalt. Reggel pedig a kijózanodó alkimistát a polgárok zúgó csődülete vette körül. Ezek jórészt kis, alacsony, zömök emberek voltak. Az őrök megkötözték a magábaroskadt idegent, és az egyik magaslaton álló régi vár pincéjében helyezték el. A tények megállapítása után fej vesztésre ítélték emberölés vétsége miatt. Alexander ettől az ellenségesen viselkedő tömegtől csak a halált várhatta. Egy lehetősége volt: átnyúlni a fejük felett, ura segítségét kérni. Leveleket írt néhány befolyásos barátjának, a hercegnek és a feleségének. Sajnálatos tettét társa hamis gonoszsága és a bor menti. Könyörgéséből kicsap a nagy képzeletű ember rettentő félelme, mely ott növekedett egyre tovább a hegyi börtönben. Reményeit, ígéreteit felmagasztalta. Itt a közelben volt a kincs. Csak a szabadság hiányzott hozzá, meg még egy kis pénz. Magánya sokáig tartott. Láthatta elmúlni a telet a rácsos ablakon át. Ezalatt a város küldötte megjárta leveleivel Berlint, és egyben tisztelettel előadta a fejedelemnek az előljáró kérését is. „Remélik, kegyelmességed hozzájárul az ítélet végrehajtásához. A gyilkos egyébként minden jel szerint szélhámos." Az alkimisták hűtlenségéről tanúskodó tárgyalások felbőszítették a herceget, hozzájárulását megadta. Március elején a kivégzés, megtörtént. A két ember után maradt ruhadarabokat, fegyvereket és egyéb holmikat listázták, értékelték; a lista aljára odaírták: „Ist alles zahlt." A feudalizmus fokozódó válsága a XVII—XVIII. században fellendíti az alkimista gyakorlatot. Bebizonyosodik egyben, hogy most már csak a nemesség konzerválja ezt a foglalkozást. Kapcsolatuk rendkívül általános és szoros. Megemlítik, hogy szegényebb nemes családok társultak. Hárman-négyen tartottak egy alkimistát. Az eddigi nyomorúságos séma most sem változott. Az alkimista a felkeltett bizalom és a végső kudarc keskeny mesgyéjén felragyogott (a XVIII. századra elegáns világfi lett belőle), felvett annyi pénzt, amennyit csak bírt a munka költségei címén, majd a kellő időpontban továbbállt.