Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 24. (Budapest, 1962)

Dr. Berndorfer Alfréd: A veleszületett rendellenesség pathogenesise történelmi szemléletben. IV. rész

kiadásában részletesen foglalkozik a rendellenességekkel. A felosztás, a definíciók és a patológia kérdésében Bischoff munkájára hivatkozik, az etiológiánál azonban tárgyal olyan problémákat, amelyek a klinikai tapasztalata alapján merültek fel, pl. felveti a kérdést, hogy mivel számos szerzett, azaz valamilyen betegség révén keletkezett alaki elváltozás emlékeztet néhány veleszületett rendellenességre, nem tételezhető-e fel, hogy ugyanezen okok és betegségek érhették a magzatot intrauterin élete folyamán és így alakultak ki bizonyos deformitások? A veleszületett rendellenességek egy részét tehát intrauterin betegségekre vezeti vissza. Ezt a kérdést azután Ballantyne fejti ki részletesebben 1892-ben „The diseases and deformities of the Foetus" című kétkötetes munkájában, majd később még alaposabban dolgozza fel „Manuel of Antenatal Pathology and Hygiene" című művében. Ezekben a könyvekben Ballantyne egységesen szemléli a patológiát és a klinikumot. Ballantyne munkái még ma is legalapvetőbb kézikönyvei ennek a szakmának. A kizárólagos sebész-klinikai szempontból összeállított munkát Kirmisson írta meg, akinek „Traité des maladies chirurgicales d'origine congénitale" című könyve 1898-ban jelent meg és amely munka azóta is egyedülálló. Bevezetőben Kirmisson kifejti, hogy számos olyan betegséget ismerünk, amelynek eredete valamilyen embrionális defektusra vezethető vissza. Nem csak azt szabad és kell veleszületett rendellenességnek tekinteni, ami a születés után azonnal látható, mert számos olyan defektus alakulhat ki az élet folyamán, amelyről kiderül, hogy az már az embrionális korban keletkezett. Ezért könyvének nem a „veleszületett rendellenesség sebészete" címet választotta, hanem a „kongenitális eredetű sebészi megbetegedések" cím alatt adta ki. Kirmisson felosztása az eddigi patológiás felosztással szemben tisztán klinikai, amennyiben testrészek szerint, topográfiai szempontból osztályozza a defektusokat. Ennek jelentősége abban áll, hogy minden egyes fejezet előtt, amely az egyes testrészekkel foglalkozik, rövid fejlődéstani leírást ad, hogy a formai elváltozás jobban megérthető legyen. Kutatja a formai és az oki keletkezést, elsősorban az exogén okokat. Ezután bemutatja az egyes rendellenességek különböző megjelenési típusait és végül sebészi gyógyításukat tárgyalja. Jóllehet az elmúlt 60 év alatt a sebészi technika sokat változott, új eljárásokat dolgoztak ki stb., mégis Kirmisson