Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)
Prof. Reinhold F. G. Müller: A szomjúság (és az éhség) indiai orvosok értékelésében
nyekkel. 34 Ha ilyen szempontból nézzük végig a szöveget, látjuk, hogy a későbbiekben említett számos gyógynövény rendszerint ugyanazzal a névvel szerepel. A szomjúság leküzdéséről szóló tan már sok gyógynövényt említ, ezek tehát már használatosak voltak, így e szöveget eredetinek és réginek tekinthetjük. A többi nagy orvosi iskola közül a Caraka-Samhita 35 csak a szomjúság gyógyító eljárásait tárgyalja (cikitsa 23), amit egy kórtan előz meg. A régi gyűjteményes munkát eredetileg Caraka, a legendás hírű orvos írta, azonban csak az Atreya-iskolából származó s az Agnivesáról szóló traktátust dolgozta át. A szomjúság gyógyításáról szóló tan Drdhabalától származik, a IX. században 36 alighanem még egyszer átdolgozták és kiegészítették. 37 Ez alkalommal a régi orvostant 21 is felvették a gyűjteménybe, és a jelek szerint a gyógynövények alkalmazásáról szóló részt tetemesen kibővítették. A Vaghbata-iskoláknál ilyen bővítés nemigen történt. Feltűnő viszont, hogy a betegségek okairól (nidana) szóló tant mindkét szöveggyűjteményben teljesen elkülönítik a gyógyító eljárásoktól, ami nem felel meg a régi orvosi irányzatnak, hanem (mint már említettük) alapvető fejlődést jelent, annál is inkább, mert a két szöveg között formai tekintetben sincs lényeges eltérés. A szomjúság okozta betegségről a Hrdaya, 38 nidana 5. szól, ugyané szakaszban a Samgraha 39 is, a gyógyítás tanát viszont a cikitsa 6, ill. 8. tartalmazza. A négy tanszöveg egyike sem tárgyalja a szomjúságot külön, hanem a sorvadásos betegségekről (raja-yaksman, stb.) szóló fejezetben, a szívbajokkal együtt, s felemlíti még a hányással (chardi) kapcsolatban a gyógyítást tárgyaló szakaszban. Kritikailag nézve a dolgot, a szomjúság önálló jelentőségének bizonyos lefokozására következtethetünk. Mivel azonban a gyakorló orvos részére a Hrdaya szolgált tankönyvként, a szomjúságnak betegségként való értékelésénél e csökkentés mérve lényegtelen. A szomjúság külön betegségként való hangsúlyozott kiemelése furcsán hat, mert feltehető, hogy az indusoknál nem volt ritka eset az egyidejű éhezés és szomjazás. Erre vonatkozólag számos adat áll rendelkezésre; itt csak néhány régi sebészorvosi jelentésre utalunk. A Susruta-Samhita sutra 31, 28. a
