Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Adattár - Adatok egv dunántúli falu egészségügyéhez a reformkorban (Dr. Kiss Ákos)

hallunk ennek a százhúsz évvel ezelőtti községi orvosnak a hono­ráriumáról. 12 Fizetése ezek szerint félévre 40 váltóforint, 10 hóra 18 véka búza. A közbirtokosok között a honorárium megállapítása körül vita támadt, Setéth Károly, egy egyébként széles látókörű, felvilágosult, de más tekintetben is gyakran eltérő véleményt bejelentő birtokos harmadmagával, a szorosabban vett Miskey család anyagiakban ekkor már egyre gyengébben álló két tagjával, Miskey Sándorral és Miskey Antallal együtt nem kívánt hozzá­járulni a honoráriumhoz. így a fizetni szándékozók külön íven jegyezték a díjazásban való részvételüket. Ebben az időben költözik Tinnyére Kossuth Lajos is csalá­dostul. A hazai reformmozgalom vezére az első időkben, 1842 — 44 táján ideje jelentékeny részét töltötte itt, egy kezdeti időszakában komolyan foglalkozott a közélettől való végleges visszavonulással; ebben az esetben végképp Tinnyén maradt volna. 13 De a börtön utáni nyomott hónapok, évek hamar e lröppcntek ; akcióképessége, tettereje, a nagyszerű mozgalmához vezetőt kereső nemzet óhaja újból az események élére szólították Kossuthot. A tinnyei nyug­helyből a negyvenes évektől teljes erejével kirobbanó mozgalom góca lett. 14 A börtönben megrokkant egészsége egymagában is tanácsossá tette a vidéki életet; a budai fogságban tbc-t szerzett, de felesége is gyenge lábon állt egészség dolgában. Kossuthot ügyei gyakran szólították Pestre, Pozsonyba; ilyenkor feleségéhez írt leveleiből kitűnik, hogy Meszlényi Teréz is állandóan orvosságokra van utalva. 16 De két-három éves kisfia, a betegeskedő Ferenc egészségi állapota is orvos közelségét ajánlotta. így lett Doctor Jakab Kossuthék tinnyei háziorvosa, aki az aránylag gyakran gyengélkedő család tagjait rendszeresen kezelte. Kossuthék 1846-ban történt távozása után, amikor a Védegylet anyagi megingásával a kis birtokot és a kúriát is — eladni kény­szerültek, Doctor Jakab továbbra is a községben maradt. A Kos­suth családdal való hivatásbeli kapcsolata azonban életének kiemel­kedő eseményévé vált, amelyről az 1860-ban nősülése révén Tinnyére került Szokóly Viktor írónak is büszkén tett említést. 16 1848. április 16-áról Doctor Jakabnak nyugtája maradt fenn, amely szerint orvosunk Szent Mihálytól Szent György napig 16 váltóforintot vett fel Csefalvay József közbirtokossági igaz­gatótól. Hasonló nyugtatványai 1846-tól is előfordulnak, ugyan­ilyen időtartamról és hasonló összegekről. A közbirtokossági igaz­gató ekkor az országoshírű gazda, Sántha István, aki a nyugtat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom