Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Adattár - Adatok egv dunántúli falu egészségügyéhez a reformkorban (Dr. Kiss Ákos)

vány szerint 12 véka burgonyát is kiutalt számára Szent Mihályiéi Szent Györgyig. Ügy látszik, hogy illetménye többféle juttatásból tevődött össze. 1853- ban Tinnyén házszerzésre szánta rá magát. írásban kérte a közbirtokosságot, hogy a volt kovácsházat (16. sz.), ame­lyet az nemsokkal azelőtt vett meg 503 ft-ért, neki ekkor már 17 éves szolgálata fejében ugyanezen az áron átengedjék. Bead­ványában utal ,,az egész község, mind pedig különösen a köz­birtokosság és családjai körében sikeresen tett számos fáradozá­saira. ..." A űgylés hozzá is járul az ajánlattevő kéréséhez, csupán Miskey Antal szólott ellene. Majd a következő év szeptem­ber 15-én arra kéri a közbirtokosokat, hogy a kérdéses házra, amelyben már benn lakott és megvett — amint kiderült, az általa kezelt birtokosok legnagyobbrészt, több mint 2 3-ad részben elengedték az őket illető vételárhányadot — az eladási szerződést állítsák ki, mert a ház egyik oldala kidűlőben van, s ezt szeretné megjavíttatni. Eszerint ez a ház ugyanúgy vályogból készült, amint azt a földszintes kúriák jó részénél ma is látjuk Tinnyén. Az elmondottakból kitűnően Doctor Jakab jövedelme a megállapított járandóságokon felül orvosi tevékenységéhez mérten, az egyes látogatások, kezelések utáni honoráriumokból állott; a nyilván rendszertelenül, esetlegesen fizető közbirtokosok ezért érezték anyagilag lekötelezve magukat, s a házvételnél így mon­dottak le oly könnnyen a nekik járó vételárhányadokról. Eszerint Doctor Jakab az új érában, a Bach-korszakban is Tinnye orvosa maradt; 1850-ből származó adatunk szerint fizetése most évi 150 ft, de betegei a gyógyszerek árát ezen felül megtérí­tették. 1857-ben a közbirtokosság, amely az úrbéri viszonyok meg­szűnte után még mindig gyakorolt némi, fokozatosan megszűnő közfunkciókat, a község egészségügyi helyzetéről a megyének küldött jelentésében 17 önérzettel említi, hogy Tinnyének ekkor már 22 éve van fizetéses községi orvosa Doctor Jakab, a volt megyei tisztiorvos személyében, akiben teljes bizalmuk van. Utoljára 1861-ben, nem sokkal Szokoly Viktor híradása után hallunk az érdemes orvosról, amint március 2-án a közbirtokosság pénztárából 31,50 forintnyi, Szent György napig tartó járandósá­gait felvette. Doctor Jakab tinnyei működése nem csupán abban a vonatko­zásban figyelemre méltó, hogy egy vidéki kis faluban a reformkor­ban huzamos időn keresztül orvos működik; 18 ha szerényen is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom