Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 21-22. (Budapest, 1961)

Dr. Bencze József: A szocialista mezőgazdaság és a magyar népi gyógyászat

rendházakat, mert az úttalan utak, a rengeteg láp és posvány kedvezőtlen volt számukra. Sokkal inkább a Dunántúl és a Felvidék volt a kedvezőbb letelepedési helyük. De még itt is messze voltak és a megközelítésük nagy fáradtságba és anyagi áldozatba került, mert élelmiszerrel, mézzel, hússal, gabonával kellett a gyógyítást megfizetni. Mindenesetre nagy fontosságú az, hogy ha lassan is, de kezdték megismerni a rendházak építési módjait, a kőházak építését, megtanulták, hogy a betegeket ispotályokban lehet és kellene ápolni, főleg pedig eltanulták a római szerzetesek által olyan nagyon kultivált gyógynövények termelését, azok elkészítését és hasznát. így aztán a saját ősi magyar gyógynövénykultúrájuk, amely már kezdett keveredni az itt talált lakosság gyógyászati szokásaival, megtermékenyült a kétségtelenül magasabb fokú római empirikus gyógyászati anyaggal. Ennek jelentősége pedig a magyar orvostörténelem számára sem lekicsinylendő. A betegség okainak kérdésén lényegesen nem tudott változtatni a kereszténység sem. A régi pogány eredetű táltosi istenségek helyett az ördög és sátán fogalma maradt meg, amely megbetegítheti a testet, de egészen bele is bújhat (Ördög bújjék beléd. . . stb.). Maga az ördög szavunk már a XII. században okmányokban is szerepel és vagy török eredetű, de lehet, hogy finn-ugor, esetleg indus. A XV-ik századig a magyar gyógynövényneveink és népi gyógyászati kifejezéseink közé nagyon sok latin, germán, szláv,, román kifejezés keveredett és továbbra is fennmaradtak a babonás ceremóniák, ráolvasás, igézés, szemmelverés stb. műveletei. Rajtuk kívül mint, betegségokozó tényezők a hideglelés, a szélütés, a fene, a különböző traumák, a csömörlés stb. szerepeltek. , , . jMindezekre vonatkozó eredeti kézirataink, feljegyzéseink rendkívül becsesek. Csupán néhány fontosabbat említsünk fel: a bagonyai családi levéltár kézirata 1488-ból, az esztergomi misekönyv bejegyzései 1490-ből, a „szelestei emlék", amelyet Szelestei Gosztonyi János írt 1518-ban, Erdősi Sylvester János kézirata 1541-ből, Bornemissza Péter Ördögi Kísértetének kéziratai 1578-ból, Lentsés György ugyanebből az időből való kézirata, az Esterházy Ferenc-féle írás.