Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

támadja, a racionális terápia és a prevenció (megelőzés) számára mutat irányt. Az Einheits-Bestrebungenben is találunk előre mutató megállapításokat: ,,. . . nem nehéz felismerni, hogy a betegség maga az élet, amely a külső dolgokkal való (kölcsönös) csere következtében változó feltételek mellett, más formában jelenik meg és nem lehet dualisztikus elképzelésekből kiindulni, hogy ti. a szervezetben az élet, amelyet az élet-erő fogalmával jelölnek meg, harcban áll a betegséggel." (Uo. 37. old.) Az ellentétes gondolatmenet hibája onnan ered, folytatja Virchow, hogy a betegségnek önálló „ontológikus egzisztenciát" tulajdonítanak és azt „a test egy meghatározott részéhez kötik". (Uo. 36. old.) Ebben az értelemben állottak harcban egymással Virchow szerint a szolidár patológia és a humorai patológia, tekintve, hogy az első a test szilárd, az utóbbi a test cseppfolyós részeihez kötötte a betegséget. A humorai patológia a mechanikus irányzat felé tájékozódott; a mechanika, a fizika, általában a természettudományi iskolák hozzá csatlakoztak, mivel precízebbnek bizonyult és az orvosok között is széles körben elterjedt; a szolidáris, vagy szolidár patológia a dinamika felé tájékozódott, de vitális, animisztikus tartalma miatt nemigen talált hitelre. (Uo. 36. old.) Virchow fenti következtetései figyelemre méltóak, mivel szembeszállnak avval a nézettel, hogy a betegség - a középkori misztikus elképzelések értelmében - „belép a testbe", mint önálló, különös ontológikus lény, amely harcba keveredne a „vis vitalis"sal (élet-erő) ; - mindebből az a feladat hárulna az orvosra, hogy kiűzze a betegséget a testből, amely azután megtelepedhet egy másik szervezetben stb. Figyelemre méltó az is, hogy itt Virchow még harcol a lokalizmus ellen (a betegség nincs a test egy meghatározott részéhez kötve; uo. 36. old.) és a betegséget mint az egész szervezet módosulását fogja meg. Virchow maga helyesen jegyzi meg, hogy a betegség ontológikus felfogása a teleológia melegágyát jelenti (uo. 32. old.). Végül fel kell figyelni arra a helyes tendenciára, hogy az élet fiziológiás és patológiás folyamatait nem szakítja el egymástól: „a patológiának a fiziológiában kell feloldódnia (aufheben), a betegség fogalmát meg kell szabadítani a kivételes, az antológikus jelentőségtől ... a feladat nem életkór-