Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 20. (Budapest, 1961)

dr. Farkas László: A sejtelmélet és a dialektikus materializmus. II. rész

„kúszik" át a csírasejt közvetítésével egyik generációból a másikba. A variáció az összeolvadó csíraplazma (a pete, illetve a sperma csíraplazma) individuális különbségéből fakad. Weismann elmélete lényegében kikapcsolja a külső környezet és a szervezet kölcsönhatásából eredő alkalmazkodást. „. . . Weismann ennélfogva arra kényszerül, hogy a csíraplazma fejlődésének belső ismeretlen okait tételezze fel, amelyek ugyanolyan metafizikusak és teleológikusak, mint Nägeli idioplazmájának belső tökéletesítő elve." (Uo. 205. old. -) ... és teljesen elveti a direkt vagy az aktuális alkalmazkodás következményeként szerzett új tulajdonságok öröklődését, illetve örökölhetőségét. Haeckelnek teljesen igaza van, amikor ebben a vonatkozásban bírálja és elveti Weismann elméletét, amely materialisztikus („csíraplazma") burokban rejtett teleológia és preformizmus: ennek a spekulatív öröklődési hipotézisnek „finomabban" rejtett formái nagy segítséget jelentenek még ma is a fajok változatlanságát hirdető és az „emberfajok értékkülönbségéről" szóló reakciós, embergyűlölő burzsoá ideológia áltudományos alátámasztására. Timirjazev fent idézett bírálata feltárja ezen áltudományos öröklés-hipotézisek lényegét, azt tudniillik, hogy bármely formát is öltsenek ezek a hipotézisek, tartalmilag az állandóság, a változatlanság metafizikus elképzelésére épülnek. A fejlődés fogalmának fő tartalmát, a régi pusztulását, az újnak a megjelenését sikkasztják el. Amikor Timirjazev a „sejt csak sejtből" elvet az öröklődés egyik elvetendő, hamis hipotézisének jelölte, nyilvánvalóan Virchowra gondolt. Ténylegesen a „sejt csak sejtből" omnis cellula e cellula - elv lényegileg közeli rokona, mondhatni ikertestvére a „plazma plazmából", a „sejtmag sejtmagból" („kromoszóma kromoszómából"), „csíraplazma csíraplazmából" elvnek. Mert mi a lényegi különbség pl. azon elképzelés között, hogy a csíraplazma megszakíthatatlanul és változatlanul „kúszik" át az egyik generációból a másik generációba és aközött, hogy a sejtek általában, tehát az ivarsejtek is történeti fejlődést nem ismerő láncszemei a generációk megszakíthatatlan láncolatának. Virchownak a sejtről alkotott nézete nem egy csapásra alakult ki, hanem lényeges változáson ment keresztül. A 40-es évek végén folytatva Schleiden és Schwann előremu-