Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)
Dr. Izsák Sámuel: Váradi Sámuel (1773—1857) Enyed város és Alsó-Fehér vármegye egykori orvosának élete és tevékenysége
tokrata családok támogatásával szerezte - „Végrendelete" utolsó lapjain nem is feledkezik el háláját azok iránt kifejezni. Nem tudta üdvözölni az 1848-as forradalmat, amely új gazdasági-társadalmi-politikai arculatot akart adni Magyarországnak és Erdélynek. Természetesen nem gondolunk most a forradalomban való aktív részvételére, amelyben már előrehaladott kora is megakadályozta volna. A forradalommal szemben általában tartózkodó és óvatos magatartást tanúsított. Erre mutat az is, hogy amikor a forradalmi kormány önkéntes kölcsönre szólította fel a magyar népet, Váradi mindössze 5 forintot - anyagi helyzetéhez viszonyítva elenyészően csekély összeget - jegyzett. 24 Egyedüli „politikai" természetű szerepvállalása az volt, hogy tudomásul vette a kolozsvári diéta (1848) határozatának megfelelően megalakult ún. megyei tanácsba történt beválasztását. A tanács egyébként igen rövid életű volt. 25 Végrendeletében Váradi többször emlékezik meg az 1848-49-es eseményekről, azonban mindig csak az általa elszenvedett anyagi veszteségek szempontjából. A forradalom célkitűzéseinek elfogadásához, a társadalmi és politikai haladás tárgyilagos értékeléséhez nem tudott felemelkedni. Míg oly sok orvos cselekvően vett részt a forradalmi eseményekben, vagy eszmeileg a forradalom mellé állt, - Váradi továbbra is a bécsi kormány alázatos tisztviselője maradt. Ez a megállapítás híven tükrözi Váradi politikai profilját az adott történelmi események keretében. Erről tanúskodik „Végrendelete" is, amelyben elégedetten állapítja meg, hogy „. . . hosszas szolgálatom után 200 pengő forintnyi nyugpénzt kaptam az uralkodó Felség különleges kegyelméből, különösnek mondom, mert soha előttem egy megyei orvos is nyugpénzt nem kapott. . ." 2fi Azok a tragikus események, amelyek az 1849. év elején Enyeden bekövetkeztek, Váradit nem találták a városban. Kolozsváron keresett menedéket, ahol 14 hónapig tartózkodott, s csak 1850-ben tért vissza szülővárosába. 27 Azokon a károkon kívül, amelyeket ingatlanai elszenvedtek, pótolhatatlan veszteséget jelentett számára orvosi könyvtárának elhamvadása. „Hamuvá tette, Erdélyben ritka szép orvoskönyvi gyűjteményemet" 28 panaszolja végrendeletében, amelyben sajnálatának ad kifejezést 40 évi orvosi feljegyzéseinek elvesztése felett is. 29 4 Orvostört. Közi. 19.
