Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 19. (Budapest, 1960)

Dr. Izsák Sámuel: Váradi Sámuel (1773—1857) Enyed város és Alsó-Fehér vármegye egykori orvosának élete és tevékenysége

dünk, ha feltételezzük, hogy ezirányú elhatározásában Carenonak is része lehetett, aki mellett ebben az időben Váradi huzamosabban dolgozott, s akit oly gyakran idézett is. Carenoval egyidőben tevékenykedett Bécsben Giovanni de Carro

9 is, a himlő elleni oltás egyik legnevesebb képviselője, aki nemcsak Európában terjesztette el az új eljárást - mégpedig az elsők között -, hanem a Közel-Kelet országaiban is. A korszerű eszmék és munkamódszerek iránt oly fogékony egyetemi ifjúság, valamint a haladó szellemű bécsi orvosi körök Giovanni de Carro hatása és személyes varázsa alatt állottak, akit egyébként Edward Jenner is igen sokra értékelt. Érthető, hogy Váradi Sámuel is csodálattal tekintett a nagyszerű orvosra, és nem vonhatta ki magát befolyása alól. Váradinak abban az elhatározásában, hogy könyvet írjon a jenneri oltásról, minden bizonnyal szerepe volt Aloisio Careno, de mindenekelőtt Giovanni de Carro orvosi és szakirodalmi tevékenységének is. Példájuk serkentően, termékenyítőén hatott Váradira, akit az a törekvés lelkesített, hogy a jenneri módszer magyar nyelven való ismertetésével nemzetének szolgáljon. Careno és De Carro művei 1800 körül jelentek meg, tehát néhány évvel azután, hogy Jenner a himlő elleni oltásról szóló alapvető művét közzétette. Váradi Sámuel könyve pedig 1802-ben látott napvilágot „A tehén himlő avagy a vaktzina természetének és terjesztése módjainak rövid előadása" címen. Ezt a munkát egy másik követte, amelyet németből fordított, s amely „Gondviselés az egésséges és gyenge szemekre" címet viseli. Ez utóbbi is Bécsben jelent meg, 1805ben. Váradi Sámuelnek ez az orvosi ismereteket népszerűsítő tevékenysége emlékezetünkbe idézi két román orvos, Vasile Poop és Pavel Vasici-Ungureanu alakját, akik fáradhatatlanul dolgoztak népünk egészségügyi nevelésén. Emlékezetes marad mindig V. Popp balneológiai műve az „Apele minérale de la Arpatac, Bodoc si Covasna (Szeben, 1821)" és Vasici munkái, aki orvostanhallgató korában „Antropológia (1830)" és „Dietetica (1831)" című, Budán megjelent, román nyelvű munkáival hathatósan járult hozzá a román orvosi műveltség gazdagításához. A Bécsben töltött, eredményekben gazdag évek után Váradi hazatért Erdélybe, szülővárosába, ahol rövidesen városi orvos,