Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Hints Elek: Császármetszések a sterilitás előtti időben (Semmelweis korában)

A császármetszések utáni halálokok legnagyobb csoportját a műtét után fellépő peritonitis és sepsis képezte, pedig ebben az időben már lehetett volna legalább csökkenteni a sebfertőzéssel járó veszteséget, ha alkalmazták volna a Semmelweis által bevezetett klórmeszcs kézmosásokat. Ez az eljárás természetesen nem volt kielégítő kézdesinfectio műtét szempontjából. Nem ismerték a köröm toilette jelentőségét. Csak addig mosakodtak kefe nélkül -, amíg kezük a klórmeszes vízben sikamlóssá vált. Nemcsak a szülészeti műtétet, de a többi műtétet is, viselő ruhában végezték. Angliában, Storrs javaslatára szokásban volt, hogy az orvosok ruhájukat naponként váltották, illetve más ruhát öltöttek magukra, ha szülőnőhöz mentek. A kontinensen ezt nem tartották szükségesnek. Semmelweis maga is csak akkor tartotta veszélyesnek a ruhát, „ha a kabát szennyezett ujja a szülés folytán megsérült nemi szervekkel érintkezésbe jut". Az ilyen körülmények között végzett császármetszések magukban rejtették a peritonitis veszélyét és a halált. A császármetszések fent említett három legnagyobb veszélyén igyekezett segíteni Porro milánói professzor 1876-ban ajánlott műtétével. Ennek lényege abban áll, hogy a szokásos császármetszés elvégzése és a magzat eltávolítása után a méhet a hasfal elé emelve, alsóharmadában körülszorítjuk gumicsővel, hogy ne vérezzen. (Ezt a gondolatot 1873-ban Esbmarcb vezette be a végtagok műtéténél.) Ezután következik a méh amputálása, az adnexumek eltávolításával. Az uterinák lekötése után, a csonkot extraperitoneálisan varrja ki a hasfalhoz Stilling szerint. E műtét nagyszerűen volt elgondolva és lecsökkentette a halálozási arányszámot 54%-ra. A hasmetszések fejlődése terén jelentős előrehaladást hozott Lister a műtéti antisepsis bevezetésével. Lister nem előzte meg korát, hanem támaszkodva a már meglevő felfedezésekre, azokat alkalmazta műtéti eljárásainál. Ismerte már Pasteur felfedezését, hogy az erjedést és rothadást parányi élőlények okozzák. Ismerte Lemaire felfedezését, hogy a carbol elpusztítja a mikrobákat és megszünteti a rothadást, a gennyezést. Tudott néhány baktériumról és arról is, hogy azok a levegőben lebegnek. Ezért tartotta a levegőt a fertőzés egyik veszélyes forrásának. Mindezek ismerete