Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 18. (Budapest, 1960)

Dr. Hints Elek: Császármetszések a sterilitás előtti időben (Semmelweis korában)

vették át a szülések vezetését és kezdtek szülőosztályokat létesíteni. A Hôtel-Dieu szülészeti osztályának első főorvosa Mauriceau még ellene volt e veszélyes műtétnek, de már többen hirdették a hasmetszés létjogosultságát az abszolút szűk medence esetében, így de la Motte, Rideau, Roonbyse stb. A XVIII. században az anatómia fejlődésével kapcsolatban már jelentősen előrehaladt a szűkmedencetan kiépítése (Deventer). S/nellie bevezette 1752-ben a medencemérést, amivel megállapíthatóvá vált a medenceszűkület foka. Lebas montpellieri sebész 1769-ben ajánlotta a méh sebének elvarrását. Baudelocque, Levret, Lauverjat, Deleurye, Aitken, Roederer, Oslander és sokan mások propagálták a császármetszést, de sok igen neves szülész ellenezte c veszélyes műtétet, amelyet mégis mind gyakrabban végeztek. Kayser összeállítása szerint 1750-1800 közt egész Európában 196 hasmetszett anya közül 68%, a magzatok közül 30% halt meg. (A valóságban az exitusok száma sokkal magasabb volt, mivel a műtők rossz eredményeiket nem mindig közölték és ezek az esetek nem kerülhettek be a gyűjtő statisztikába.) Az ijesztően nagy mortalitás miatt sokan felemelték szavukat a császármetszés ellen. Pl. Sacombe 1797-ben megalakítja Párizsban az „École anticésarienne"-t, amely ádáz harcot folytat a császármetszést végző orvosok ellen, őket törvényszéki tárgyalások elé idézi, képüket, mint gyilkosok képét függeszteti ki a szégyentáblára. A XVIII. század második felében a nagy műtéti veszteség miatt a hatóságok és az egyházak csak a haldoklón tartották fontosnak a császármetszés elvégzését. Ennek értelmében a közületek rendeleteket adtak ki Európa minden országában, Anglia kivételével. Hazánkban Mária Terézia 1757. IV. 13-án kelt, 1768. XII. 31-én kiadott rendeletei, a kormányzótanácsnak 1788. II. 27-én megjelent és 1798-ból származó rendelkezései írják elő, hogy kellő szakértelemmel és kímélettel kell a magzatot a haldokló szülőnő hasából kimetszeni. A helységek elöljáróságának pedig kötelességévé teszi, hogy késedelem nélkül szülészetből vizsgát tett szakorvost hivasson, aki az anyatestben veszélyeztetett gyermek segítségére siessen. A szülészorvosok túlnyomó része azonban az élőn végzendő császármetszések mellett emelte fel szavát.