Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Bencze József: ősmagyar motívumok orvostörténeti maradványainkban

Hogy csak a legismertebbeket említsük, Arany János a Toldy­ban írja: Mond meg ezt jó Bence az édesanyámnak, Gyászbaborult mostan csillaga fiának, Egykorig nem látja, meg nem is hall róla, Eltemetik hírét, mintha meghalt volna. De azért nem hal meg, csak olyaténképpen, Mint midőn az ember elrejtezik mélyen, És midőn felébred bizonyos időre, Csodálatos dolgot hallani felőle. Darvas József is nagyon érdekesen írja le a „Vízkereszttől Szilveszterig" című könyvében a következőket: „Volt itt mostanában a tanyák között egy táltos. Olyan 40 év körüli ember volt, a magamfajta parasztok közül való. Azt mondják ezelőtt egy évvel megjelent neki álmában valamelyik szent, azóta minden hónapban egyfolytában 2-3 napig alszik. Ilyenkor tud beszélni a halottakkal. Annak jeléül, hogy csak­ugyan táltos, kinőtt még egy másik fogsora." Láthatjuk, hogy a magyar népi hiedelmek orvostörténeti vo­natkozásai a táltos-sámán hittel kapcsolatban nem is olyan rit­kák, meglehetősen rendszeresek és nagyjából hasonlók. Ez azt mutatja, hogy valamikor egységes egészet alkothatott, talán a honfoglalás előtt, talán sokkal korábban, de minden esetre tám­pontot nyújt a magyar őskutatás tudománya szempontjából is. Kívánatos volna, hogy a magyar orvosok a gyűjteményükben, vagy ismeretkörükben, emlékezetükben lévő idevágó anyagot sürgősen leírják. Főleg a falusi orvosokra hárulna ez a feladat, mert az idő sürget bennünket, nagyon hamar, egy rövid generá­ció és már nem tudjuk többé összegyűjteni. Ügy látom, hogy a magvar Alföld az, amelynek anyaga leg­gyérebb, mert talán a másfélszázados török hódoltság alatt új szokások és idegen behatások érték, s elmaradoztak a régiek. Az egyszerű magyar nép hiedelemvilágát sohasem szabad le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom