Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Bencze József: ősmagyar motívumok orvostörténeti maradványainkban

nyögött, iskolába nem járt. Pár év múlva megtanult valamit beszélni, ha nem is rendesen. Ez a gyerek - folytatta a bába - mire 13-14 éves lett, „járkáló" ember volt, hol ide, hol oda csavargott, „kujtorgott, összevissza zalámbult" és „csoda módra" megjött az esze, mert mindenkinek, aki beteg volt, tudott valami jót rekomendálni, amitől meggyógyult. Nagy ritkán hazavetődött a szüleihez, mindig hozott egy zacskó pénzt, mert mindenfelé megajándékozták a „tudományáért", míg egyszer aztán - lehetett 23-24 éves - nem jött többet haza, hanem azt beszélték, hogy beleveszett a Fertőbe vagy a Hanság mocsaraiba. írni, olvasni sohasem tudott, de mindig egy verset motyogott, amiről senki sem tudta, hogy kitől tanulta, de a falubeliek azt állították, hogy ezzel gyógyít, mert a hóttyai, (holtjai) szellemei hozták neki. Haj-haj, kismalac, Haj-haj, te be ne csapj, Hívogató .szent Gergő Akáci virágos erdő, Ennek a lánnak a vére Gyüjjön az egészsége, Halált visznek a faluból, Bajt viszek (pl.) a kislányrul. A naiv mese - amint látjuk - messze visszanyúló ősi motívumokat rejt. A „haj-haj" felkiáltás is - a kutatások szerint - ősi invokáció a szellemekhez, de a harcba induláskor is ezt kiáltották. A. táltosi hiedelem másik érdekes megjelenési formája a következő: A Dunántúl északi részein élt 30-40 évvel ezelőtt egy közismert vándorló, eszelős ember, akit Piriti Lajcsi néven ismertek. Faluról falura vándorolt és azt tartották róla, hogy fogakkal jött a világra, de szülei eldugták a borospincébe mikor „érte gyüttek" és ezért nem is lett táltos, hanem futóbolond, eszelős. Fején, kalapjában mindig tollseprű és rongyok voltak, vállaira minden kölöncöt ráakasztott, rossz edényeket és boto-