Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)
Dr. Bencze József: ősmagyar motívumok orvostörténeti maradványainkban
7. Végül is a táltos elég korán, 20-25 éves korában rendszerint eltűnik, valahol elpusztul, vízbe vész, vagy végleg elbujdosik és betegen fejezi be táltosi életét. Nézzük csak, mi volt a táltos tevékenysége. Mindenekelőtt a szellemekkel érintkezni és rajtuk keresztül elérni, hogy mindenféle ártalom és baj távol maradjon, megóvni a betegségektől és a betegségek okát megszüntetni, vagyis kiűzni azokat az emberekből és állatokból is. Az ártalmas szellemekkel megvívni a harcot és távoltartani őket. Ha valakiben állati lény lakozik és ez betegséget okoz, azt kihajtani: kígyót, férgeket stb., és ha kell, lékeléssel is elősegíteni. A táltosi szertartás főkelléke a síp és a dob a lárma előidézésére, ami végül is a tánc és más gyors mozdulatok után extázishoz vezet. A betegségeket okozó állati lényeket pedig, amelyek a szájon, az orron, a végbélen át jutottak be, sürgősen eltávolítani. Mondanunk sem kell, hogy ez az ősi hiedelem a kereszténység felvétele után sem szűnt meg, sőt erősítette ezt a búcsújáróhelyek mirákulumvilága és a szerzetes-rendházak „csodatevése". A magyar exortiós szertartásokról e helyen nem kívánunk szólni, de úgy érezzük, hogy ezeknek is köze van a táltosi hiedelemhez. Ha nem is azonosak, de alkalmasak voltak arra, hogy e táltosi maradványokat fenntartsák. Hiszen pl. a búcsúszentlászlói kegytemplomban ma is látható a falba helyezett kis ezüst kazetta, amelynek felirata a XVIII. század eleje óta hirdeti, hogy egy révkomáromi parasztasszony súlyos gyomorbeteg volt. járt mindenfelé, g3 r ógykezeltette magát, végül is az itteni rendházban napokon át imádkoztatták, böjtöltették, míg eszméletlen nem lett, és mire felébredt, ott volt a vízi sikló, amely a gyomrában élt és beteggé tette. A vízisiklót preparálták és a csoda jeleként ma is látható az ezüst kazettában. Hazánkban ez a hiedelemvilág teljes egészében a XIX. század elejéig tartott, csak akkor kezdett megcsappanni. A múlt század első harmadában már valamit csökkent, míg a szabadságharc után, a jobbágyság felszabadulását követően, majd az orvosok és kórházak lassú elszaporodásával párhuzamosan fogyott és szertefoszlott. Ezután már csak a legnagyobb szegénységben és elmaradottságban élő magyar néprétegnél, a majorok és puszták
