Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)
Dr. Alföldy Géza: Kelta gyógyító istenségek tisztelete a római Pannoniában
mus tarka világában a mindinkább jellegzetes gyógyító istenek. Bizonyos istenkultuszok fokozatosan feladva korábbi sokrétűségüket, fokozatosan a gyógyítás köréhez kapcsolódtak, elsősorban Asklepios-Aesculapius tisztelete. Ezek a kultuszok, amelyek elsősorban természetszerűleg az orvosok körére terjedtek ki, egyre inkább átfogták az egész társadalmat: a gyógyító istenektől várták gyógyulásukat a betegek, egészségük biztosítását és megőrzését az egészségesek; szegények és gazdagok egyaránt. A görög-római gyógyító intenségek tiszteletét a vallástörténet és az orvostörténet jól ismeri. Kevesebb szó esett azonban az istenségek pannoninai kultuszáról, amely pedig a gyógyítás története iránt érdeklődők előtt éppen annyira izgató kérdés lehet, mint a magyar föld történelmi múltjának emlékeivel foglalkozók számára. így a római Pannoniában ugyanúgy a legelterjedtebb gyógyító isten Aesculapius, mint másutt, aki mellett a feliratokon és ábrázolásokon gyakran ott találjuk nővérét, Hygieát. Tisztelete elsősorban a városi lakosság szegényebb rétegeiben vert gyökeret, valamint a katonáknál, ahol az isten a tábori kórházakban hivatalos kultuszt is kapott, főleg a katonaorvosok részéről. A Nymphák, a gyógyforrások istennői ezzel szemben főképpen a polgári lakosság és a katonaság előkelő rétegeinek képviselőitől kaptak fogadalmi oltárokat. Több, mint gyógyító istennő: maga „a jó egészség" megtestesítője Bona Valetudo, akinek tiszteletéről a nagy észak-pannoniai légióstábor, Carnuntum (Deutsch-Altenburg) egyik feliratos emléke tanúskodik. De utat talált provinciánkba a „véghozó" isten, Telesphoros is, akinek alakjában gyógyulás és halál lehetősége egyaránt egyesült. A görög-római gyógyító istenségek pannóniai tiszteletével ez alkalommal nem kívánunk részletesebben foglalkozni. Sorukhoz azonban hozzá kell még tennünk Apollónt, akinek kultusza bizonyos tekintetben különleges érdeklődésre tarthat számot. Tiszteletében ugyanis nemcsak a görög-római vallásosság megnyilvánulásáról van szó, hanem a helyi kelta őslakosság vallási hagyományainak továbbéléséről is. Amikor a rómaiak időszámításunk kezdete körül elfoglalták a Dunántúlt, itt különböző „bennszülött", elsősorban kelta törzseket találtak. Ez az őslakosság a hódítás után sem tűnt el, hanem
