Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)
Dr. Horánszky Nándor: Schwartzer Ferenc és Schwartzer Ottó jelentősége a magyar psychiatria történetében
tettünk, jobban megjutalmaz bennünket, mint akármi más." A betegek jó része gyógyítható, ha idején kerül szakember kezébe. A megvalósításnál első kérdés, hogy „a mostani idők viszontagságai s pénzbeli tekintetből" gondolhatunk-e új intézet építésére, avagy célszerűbb-e valamely már meglévő épületnek átalakítása. Utóbbi esetben az Óbuda melletti kiscelli „sérvitézek" (azaz rokkantak) lakhelyét ajánlja figyelemre. Javaslatokat is tesz, amelyeknek végrehajtásával mintegy 450 elmebeteget lehetne elhelyezni. Most sorra veszi a tébolyda építésénél szóban forgó helyeket. A Kamaraerdő nagy távolsága, valamint a talajvíz magas szintje miatt alkalmatlan. A Ferenc dombja és Szép juhászné ellen szól a nehéz megközelítés, a vízhiány és a viharoknak kitett fekvés. Legalkalmasabb a Lipót mezeje, amely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű és északi szelek ellen védett, vize is bőven van. Fontos szempont az is, hogy Buda városa ezt a területet még 1829-ben ingyen ajánlotta fel tébolyda céljára, Ígéretet téve a szükséges kő és mész ingyenes juttatására. Schwartzer Ferenc volt tehát az első elmegyógyász szakember, aki az országos tébolyda helyéül a Lipótmezőt ajánlotta. Később is hathatósan közreműködött az intézet létrehozásában. Már ez a terve is részletes javaslatokat tartalmaz az épület célszerű beosztására, az osztályok elkülönítésére, az orvosi lakásokra és ápolói felügyeletre vonatkozóan. Gondoskodik a munkatherapia megszervezéséről, megfelelő műhelyek felállítása által. A nyugtalanok és tisztátalanok különválasztása, a figyelőszobák külön gondoskodásának tárgyai. Hangsúlyozza, hogy minden börtönszerüséget kerülni kell. A fürdők, fűtés, világítás, mosás, a betegek ruházata és táplálása, konyha, gyógyszertár, boncterem külön szakaszokban kerülnek megbeszélésre. Fontosnak tartja, hogy a konyha ne jusson haszonbérlő kezébe, hanem gondoskodjék arról az intézet a maga hatáskörén belül. A gyógyíthatatlan betegek elhelyezésére szolgáló ápolóintézet szervezésénél fő elvnek tartja, hogy olyan beteget, akin a legcsekélyebb javulás jelei mutatkoznak, azonnal vissza kell helyezni a gyógyintézetbe. Körülírja, hogy az ápolóintézetbe csak a veleszületetten vagy öregségüknél fogva „bárgyúakat", a
