Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Farkas Károly, az orvostudományok doktora, előadása Markusovszky munkásságáról

szemelte ki a Közegészségügyi Tanszék vezetésére. Személyes varázsával egészen sajátságos tartós és bensőséges légkört tudott kialakítani, amely légkör rendkívül nevelő hatású volt. Különös szenvedéllyel foglalkozott a fiatalsággal. Tanévnyitó „szózatai", amelyek az Orvosi Hetilapban jelentek meg, tanulásra, önálló tudományos gondolkodásra ösztönöztek. A tudományos intézetek fiatal tudósaira mindig különös gondja volt. Élete utolsó óráiban is az az érzés gyötörte, hogy nincs biztosítva a tudós utánpótlás. Javasolta a tanárhelyettesi, adjunktusi intézmény szervezését, amely halála után meg is valósult. Halála előtt felzaklatott képzelete is egyre az egyetemi oktatás ügye körül járt. Javasolta, hogy a segédtanároknak olyan fizetést adjanak, ami lehetővé teszi, hogy teljes erejüket a tudomány fejlesztésére fordíthassák, nehogy a gyakorlat adta könnyebb kereseti lehetőség őket elcsábítsa. Tisztelt Hallgatóság! Mai napon, amikor egy olyan testület létrejöttét ünnepelhetjük, amelyben Markusovszkynak biztosan nagy öröme tellett volna, a szívünkhöz legközelebb orvostörténeti kapcsolatai állnak. Tudjuk, hogy egyike volt kora legműveltebb orvosainak, hat nyelven beszélt, ami lehetővé tette számára, hogy a legjelesebb és legújabb munkákat eredetiben ismerje meg és kora vezető szellemiségeivel közvetlen eszmecserét folytasson. Markusovszky alapelve a gyakorlat és elmélet egysége volt. Megjegyzéseiből azonban kiderül, hogy a gyakorlatra helyezte a hangsúlyt. Valotta Goethével: „Lapozzunk kettőt az életbe és egyet a könyvekbe." Vallotta, hogy a régi mechanikus-empirikus észlelések is a jelen ismeretének kimélyülését eredményezik. Szenvedélyesen hirdette a múlt megismerésének szükségességét. Abban az időben, amikor a magyar medicina még kevés nagy példával rendelkezett, fanatikusan hirdette a magyar orvostörténelem nagy személyiségeinek megismerésében rejlő óriási serkentő erőt. Orvospolitikai tevékenységének egyik első és legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor 1848 után szenvedélyes vita során elvileg elfogadtatta a história medica tanításának szükségességét, 1861-ben pedig pályadíjat tűzött ki a magyar orvostörténelmet tárgyaló munkára.