Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 14. (Budapest, 1959)

Dr. Haranghy László akadémiai levelező tag, üléselnök megnyitó beszéde

DR. HARANGHY LÁSZLÓ AKADÉMIAI LEVELEZŐ TAG, ÜLÉSELNÖK MEGNYITÓ BESZÉDE Tisztelt Kongresszus! A

magyar orvostörténelmi kutatások sok orvosi szakot megelőzve már a XVIII. század második felében megindultak. Veszprémi Tsanádi István már 1774-81 között négykötetes könyvében alapvető forrásmunkát írt. Schoepf-Merei Ágost már 1836— 1844-ig orvostörténelmi előadásokat tartott és Stockinger Tamás munkásságának méltó folytatója volt. Linzbauer Xavér Ferenc pedig 1861-el beszárólag a Codex sanitario medicinalis-ban foglalta össze az addigi összes fontosabb orvostörténelmi adatokat. Vagyis az orvostörténelmi kutató munka közel 200 éves, az orvostörténelmi oktatás több mint 100 éves múltra tekinthet vissza, s 100 évvel ezelőtt már orvostörténelmi ismerettár is készült. Orvostörténelmi kutatókban továbbra sem volt hiány. Id. Purjesz Zsigmond, Schwimmer Ernő, Bálint Nagy István, Győry Tibor, Magyary Kossá Gyula, Demkó Kálmán és sokan mások rendkívül értékes orvostörténelmi kutató munkát végeztek. A lelkes kutatók kezdeményezése azonban kevesebb támogatásra talált, mint 100 évvel ezelőtt. Az orvostörténelmi oktatás az egyetemen fokozatosan megszűnt és a tudományos életet irányító tényezők egyre kevesebb érdeklődést tanúsítottak az orvostörténelem iránt. Kezdett az a hiedelem kialakulni, hogy a magyar orvostudomány a múlt század nagy orvosaitól eltekintve nem rendelkezik olyan múlttal, amelyben érdemes volna elmerülni és Melius Juhász Pé-