Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Dr. Katona Ibolya: Dr. Kéry (Bittner) Imréről

A két megye között az országutat sorompó zárta el. A sorompók mögött a két megye parasztbiztosai tanyáztak, pipázgattak, kártyazgattak, tereferéltek naphosszat. A vesztegzár megakasztotta a kereskedelmet, utazást, fuvarozást. A hivatalos leveleket a két megye határán a küldönc fogóval adta át a parasztbiztosnak, az keresztüllyuggatta, megfüstölte, így adta át az esküdtnek. Míg a válaszra várt a küldönc, maga is leheveredett a parasztbiztosok közé. A hódmezővásárhelyi főbíró ..istenek gyanánt" fogadta őket, mivel az egész megyének csak 3 orvosa volt, s a kolera már 10 napja tartotta rettegésben a várost. Odaérkezésük előtti napon 120 halottjuk volt. A lakosság egy része a szántóföldekre menekült, „rögtönzött gunyhókban" laktak, más része tanyáján félelemben töltötte napjait. Az öt orvos öt részre osztotta a várost, naponta kétszer járták be a kijelölt városrészt. Kíséretük az illető terület bírájából, egy tizedesből és egy megyei legényből állott, akik kocsin jártak és a kolerás betegek házait utcánként előre megjelölték. Kéry az ríj városrészben működött, mely ,,a legrondább, a legposványosabb, a legszegényebb terület volt". Az egész országban az a hír járta, hogy ,,a nagy halandóság korántsem az epekórság (cholera) hirtelen ölő mérgétől, hanem az orvosságoknak, kutaknak, bornak, égetett italoknak, sónak, lisztnek, sőt a mészárszékbeli hűsoknak és a királyi felségnek az urakkal való egyetértéséből, s a papságnak, orvosoknak és a sidóknak, s más arra kibérelt embereknek egynek-egynek megétetéséért öt, tíz, s több conventionalis forintokat fizetnének, mert ily módon a parasztság nem szaporodhat túl, s a hatalmat sem veheti kezébe". Észak-Magyarországon a betegség pusztítása, az éhínség, a nyomor, az 1831-i északmagyarországi parasztfelkeléshez vezettek. Az országban uralkodó rendkívül nyomasztó, félelmetes hangulat közepette hasztalan volt Kérynek és társainak minden közeledése Hódmezővásárhely lakosságához. Ráadásul két hét eltelte alatt csak a népből szedte a járvány áldozatait, „egyetlen előkelő lakos vagy úriember nem halt meg". A nép zúgolódott, s nyomorában az orvosokkal szembeni ellenségeskedésük tettleges-