Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. DADAY ANDRÁS: Schoepf Ágoston a pesti egyetemen

megfigyelésre épít és a helyes tapasztalat épít ki. Ettől aztán nem fognak könnyen eltérni és megvetik a tehetséges emberek kárhozatos játékait. így érhető majd el, hogy azok száma, akik méltóak az igazi orvos és sebész nevére, napról napra növekszik, a betegek vigasztalására és az állam hasznára." „Az idegen tartományok tudományos intézetei is bizonyítják, hogy általánosan felismerték ennek a történeti tudománynak nagy szükségességét és hasznát, sőt csaknem mindenütt a legfontosabb tantárgyak közé számítják." Lenhossék beadványa második felébea Schoepf személyéről is nyilatkozik. Felsorolja sebészi és orvosi képzettségét, továbbképzését, kórházi gyakorlatát, magyar voltát, nagy nyelvismeretét — beszélt magyarul, németül, franciául, angolul, olaszul, latinul és görög nyelven — s végül azzal zárja sorait, hogy „úgy ismerik, mint szívben, lélekben kiművelt, mesterségében jártas, szorgalmas és szolgálatkész férfit, aki becsületes családapa hírében áll és derék jellemű ember". Ezek megfontolása után ajánlja az orvostörténet előadására. Lenhossék azonban hallgat arról, hogy Schoepf valamilyen orvostörténeti előképzettséggel rendelkezne, vagy azt valamelyik egyetemen hallgatta volna és e tárggyal behatóan foglalkozna. Pedig a szakelőképzettséget az akkor működő két rendkívüli tanártól megkövetelték. Wekerle György igazolni tudta, hogy a nő- és gyermekgyógyászatot a bécsi közkórház megfelelő osztályán tanulta. Schedel Ferenc pedig Berlinben Hufelandnál képezte ki magát a makrobiotikából és diaetetikából. Úgy látszik, Schoepfnek magas műveltsége, nagy nyelvtudása elég biztosíték volt az orvostörténelem előadásához.

9 Kutatásaim közben fény derült arra is, hogy Schoepf miről szándékozott beszélni előadásai során. „Bevezetésképen tárgyalnám azokat az okokat — írja —, melyek rávilágítanak arra, mennyire fontos ez a tan az orvostudomány és oivosgyakorlat megértéséhez. Hozzáfűzném ehhez az orvostudomány és sebészet forrásait, főleg Sprengel és Hecker alapján, megemlítve a legősibb orvostudományi és sebészeti könyveket. Azután Hippokratész kora kerülne tárgyalásra, amikor is lerakták a hü megfigyelésekre és tapasztalatokra épülő orvostan alapjait. Később a Hippokratész korától napjainkig alapított kiválóbb iskolákat és orvosi rendszerek elveit ismertetném meg, hogy látni lehessen ebből, mivel járult hozzá mindenik az igazi elméleti és gyakorlati or-