Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

NATTER-NÁD MIKSA: A magyar orvosok és a botanika

könyveit, „Avicenna arab orvos „Kanun" című, az állatokról és növényekről, valamint a szíverősítő szerekről szóló könyvével együtt 1527-ben Baselben, ahol az egyetem tanára volt, a Szent Péter templom előtti téren, a János-napi tűzön elégette. A galenizmusra a végső csapást 100 évvel később William Harvey angol orvos mérte a vérkeringés felfedezésével. Ettől kezdve az egymást gyorsan követő nagy anatómiai és élettani felfedezések véglegesen lerombolták Galenus rendszerét. Nem azért foglalkoztam a fentiekben néhány mondatban Galenus-szal, mert az orvosbotanikusok sorában is kimagasló helyet foglalt el, hanem csak azért, mert Rousseau „Fragments pour un dictionnaire des termes d'usage en botanique" című művében hivatkozott Galenusra is, aki csak bizonyos növényeket ismert és használt, és nem vett tudomást Hippokratész, Dioszikuridész, Theophrasztosz legtöbb növényéről és így kerékkötője lett annak is, hogy a növényvilág teljesebb megismeréséhez vezető utat a következő századok orvosai tovább egyengessék, mert a galenizmus megingásáig a növényekről is az volt a vélemény: minek olyan növényt ismerni, amelyet Galenus nem ismer. Akadt természetesen kivétel is. Ilyen volt többek között a XII. században élt Hildegard, a Rajna partján épült Bingenben a rupertsbergi apácakolostor apátnője, az első német orvosnő, aki „Physica" című könyvében már olyan növényeket is ismertetett, amelyeket a görög és a római orvosok egyáltalában nem említettek. A világi orvosok éppen Galenus nyomasztó tekintélye miatt csak a XVI. század elején folytatták azt a munkát, amelyet nagynevű elődeik megkezdték. Ez a kor volt különben a tudományos növénytan hajnalhasadásának és a botanikus atyák aranykorának a százada. A botanikus atyák — a legtöbbje orvos — ha fel is sorolták az ókor orvosainak és bölcselőinek írásaiban ismertetett növényeket, de már a saját megfigyeléseikről, tapasztalataikról és gyűjtéseikről is beszámoltak. Ezek közül kronologikus sorrendben az első hely a mainzi születésű Otto Brunfeist illeti, aki egy karthausi kolostorban kezdte meg tanulmányait, de mivel a rend szigorú szabályait nem bírta elviselni és közben a protestantizmussal is megis-