Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 3. (Budapest, 1956)
Dr. OLÁH ANDOR: Népi orvoslás, orvostörténet, orvostudomány. (A népi orvoslás kutatásának orvostörténeti jelentősége)
találtuk. Nem tartjuk tudománynak, hanem kis részben puszta tapasztalatnak, nagy részben értelmetlen, haszontalan babonák halmazának. Mereven szétválasztjuk a tapasztalati tudást a modern kísérleti tudománytól és csak az utóbbit ismerjük el tudománynak. Éppen orvostörténészek járulhatnak hozzá e hamis nézet megváltoztatásához. Diepgen szerint ,,minden orvoslást az jellemez, hogy a legrégibb időkből eredő empirikus tudást a kultúrnép elméleti rendszerbe építi be. Ezt bizonyos értelemben az orvoslás tudománnyá emelkedésének nevezhetjük." 51 A magyar népi orvoslás is az empirikus tudást elméleti rendszerbe építi be, csakhogy eleddig ezt a rendszert nem tanulmányoztuk eléggé, nem fejtettük meg. Alaposabb elemzéskor nemcsak a népi orvoslásról derül ki, hogy nem értéktelen babona, káros kuruzslás, hanem a mai orvostudományról is megtudjuk, hogy az sem tökéletes, hiszen éppen úgy alá van vetve a fejlődés törvényének, mint minden más. Orvosi szakfolyóiratokban egyre nagyobb számban jelennek meg a modern orvostudomány kritikájával foglalkozó cikkek. Ezek szerint az orvostudomány egyre hatásosabbá, de ugyanakkor egyre veszélyesebbé is válik. Egyformán vonatkozik ez a diagnosztikus és terápiás eljárásokra (máj és léppunctio, szívkatéterezés, antibioticum ártalmak, oltási encephalitisek és egyéb szövődmények, BCG tuberculo6Ísok, tonsillectomia utáni poliomyelitisek stb.). Ezeket a tényeket azért jó tudomásul venni, mert akkor az orvostudomány és egészségügyi felvilágosítás végleg szakít a múlt romantikus elvével, nem beszél többet tökéletes tudományról és vele szemben álló sötét babonáról, hanem saját fejlődése érdekében megkezdi a népi orvoslás rendszeres kritikai elemzését. Kísérleti és klinikai kutatással szétválasztja a pozitívumokat és negatívumokat, és olyan felvilágosító munkát ad a nép kezébe, melyből hajlandó tanulni. A népi orvoslás egyrésze a modern egészségügyi ismeretekkel együtt modern egészségügyi kultúrává alakul át. De a népi orvoslás szakszerű tanulmányozása fejlesztően hatna a magyar orvostudományra is. Szépíró, Mikszáth Kálmán merte csak megfogalmazni azt, amire tudós nem vállal-